Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910
XLIV évet töltött, hogy azután másodszor is uj hazát keressen e hazában, a polgári és vallásszabadság egykor klasszikus földjén. — Szent zsolozsmák éneklése s gyászba vont dob pergése között, lefordított gyászlobogóval indult ismét vándor-utra Zilahi Sebes András és Szathmári Mihály tanárokkal élén a tanuló ifjúság. Első pihenőjük Krakóban volt, hol 8 hónapot töltöttek ; itt várva be a főhatóság döntését, hogy az alkalmas helyet jelöljön ki nekik a letepedésre. Így jutottak 1717. dec. 2-án Maros-Vásárhelyre, hol a következő év április 30-ig minta város és polgárság vendégei voltak. 1718-ban a kolozsvári országgyűlés foglalkozván a vándor kollégium ügyeivel, a császári biztostól nyeri felhatalmazás alapján a főconsistoriumot bízta meg az ügyek további intézésével, mely a vándor kollégiumnak örökre leendő megállásául Maros-Vásárhelyt jelöli ki. Ugyanezen év április 30 án a városi tanáccsal történt megegyezés után ünnepélyesen kihirdették a két iskolának, t. i a pprticulának és a Sárospatak—gyulafehérvári kollégiumnak egyesítését s igy létesült a marosvásárhelyi ref. kollégium, mely mint ilyen tehát 1718-ban kezdette működését. 193 év mult el azóta, tanítván 1854-ig a theologia központosításáig a theologiai tudományokat is — és 1794 —1870-ig a jogot. Tanárai sorából nem egy, mint kiváló tudós emelkedett ki. Fogarasi Pap János és Köteles Sámuel philosophiai munkáit külföldi egyetemek babérkoszorúi ékesítették. Borosnyai Lukács János a természetrajz terén vívott ki érdemeket. Makfalvi Dósa Elek Magyarországnak korában legkiválóbb jogtudósa volt. A legkimagaslóbb azonban Bolyai Farkas ki kollégiumunknak örök büszkesége s egyúttal a magyar névnek is hervadhatatlan érdemeket szerzett az egész tudós világ előtt. A marosvásárhelyi kollégiumnak — megszűnvén az erdélyi fejedelemség — nem volt része a fejedelmek bőkezű dotatioiban, sőt még azon keveset is, mit az első fejedelmek az iskola fentartására biztosítottak volt, a császári kormány elvonta. Fennállása tehát nagyon ingatag és bizonytalan alapokra volt fektetve s merőben csak a régieknek a nemzeti kultúra iránti erős érzéke és vallásunkhoz való törhetetlen ragaszkodásában lelte támaszát. Főurak, köznemesek, egyszerű polgárok, — kiki a maga anyagi tehetsége szerint — siettek már kezdettől fogva pénz- és terménybeli adományaikkal a tanulók segélyezésére és tanárok ellátására. Az adományozók és alapítványt tevők közt ott találjuk Erdély legkiválóbb családjainak neveit, u. m a Bánffyakat, Bethleneket Keményeket, Wesselényieket, Telekieket és sok más, a történelemben szerepet vivő neveket. Leginkább kimagaslik azonban mindezek közül a Teleki név, mely nagyobb arányú adományaival nem egyszer sietett segélyére a szorongatott helyzetben lpvő kollégiumnak
