Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910
— XXXII terhét hordja, melyre a részek támaszkodnak. Oszlop, mely ha beépíttetett, többé onnan ki nem jő. A szellemi világnak is meg van a maga szerkezete, -- oszlopa a vailáserkölcsi élet. Egyéneink és intézményeink azon mértékben válnak oszlopokká, aminő mértékben a feladatukat megoldják. Innen, hogy ez oszlopokra az Isten neve, az ő városának, az uj Jeruzsálemnek neve, a Jézus uj neve van írva. Isten neve: erő, igazság, szeretet. Fel van-e írva az Isten neve egyéneinkre, intézményeinkre? Van-e erő az egyénben, nemzetben, anyaszentegyházban ? Az egyén ereje a jellem; a nemzet ereje az alkotmány ; az egyház ereje a hit. S mindezek igazságon nyugosznak-e, szeretetet ápolnak-e ? Magyar kultúra oszlopai, hadd tündököljön reátok írva az Isten nevel... És az ő városának, az uj Jeruzsálemnek neve. Jeruzsálem — a nemzet fővárosa Összfogalma mindannak, ami egy nemzetre becses és drága. Benne a templom, melyben Isten lakozik, benne földi megbízottjai: a főpap és király, a nemzeti dinasztia — a Dávid háza, fényével, hatalmával, szentségével, megdicsöült formában amint az égből száll alá s lesz a világ központjává, melyben Isten az övéivel lakozik. Oh nemzeti élet eszménye: „új Jeruzsálemlegyen felírva a te neved, a mi oszlopainkra ! Reáirom — mondja Jézus az én új nevemet is. Jézus új nevét, Minő új neve lehet annak, akit Krisztusnak vallunk, Isten fiának, emberek megváltójának, ldvezitőnek? És mégis... Az élet változó viszonyainak prizsmáján át az egy örök eszmény is sugártörésen megy át és részeire bomlik. Eszményünk neve szükségeinkhez mérten változik, bár lényege örökre ugyanaz. Minél gyarlóbb szemünk, annál inkább csak egyik vonását látjuk. Az üldözést szenvedő őskeresztyénség Krisztusa az ég fellegein megjelenő és szörnyű Ítéletet tartó Világbiró. Az élvezetekbe merült világ lelkiismerete Krisztust Aszkétának festi. A világuralomért harcoló egyház Krisztusa csupán engedelmességet követő Király. A tudós benne a Bölcset tiszteli, a martir a Tövis koronást, szenvedők szemében ő egy fénylő Kereszt. S ma ? midőn, mint egy nagy katasztrófa földalatti moraja, a magát jogfosztottnak és kizsákmányoltnak tartott néprétegek tengerének mélyéről dübörögve tör fel az osztályharcz fúriája s az avult gálya recsegő bordái immár nem látszanak kellő biztonságot adni a benne úszó utasoknak, ma a Jézusban egyik rész a mai társadalmi rend védőjét, a másik az eljövendő jobb kor harczosát keresi. És Jézus?! Nyugodt fenséggel jár a háborgó hullámokon s a jobbról - balról hozzá csengőkhöz szelíden szól intelme: „Senki sem szolgálhat két urnák ... nem szolgálhatok Istennek is és a Mammonnak is" . . . Aki a testnek vet, a testből arai — veszedelmet!
