Református Kollégium, Marosvásárhely, 1908

174 A szintén kollégiumunk elöljáróságának kezelése alatt álló „mezőmadarasi Pataki Ágotha iskola-alap“ állása 58817 kor. 65 fill., az ingatlan birtok megfelelő részének becsér­téke 60000 korona. Az alapítvány értelmében felépített iskola működését 3 tanerővel folytatja. Tandíjakból és bennlakás díjakból a gymnasiumban elő- iratott 23480 kor., ebből befizettetett 17990 kor., az elemi iskolában 2444 kor., melyből befizettetett 2000 kor Az előirt összes fizetendőségekből: (25924 kor.,) befizettetett 19990 kor., elengedtetett 4663 kor., hátralékban maradt 1271 korona. itt e helyen kell felemlitenünk, hogy a boldog emléke­zetű dr. Gecse Dániel által 1821-ben alapított „emberszere­teti intézet“, melynek alaptőkéje a nemes lelkű alapítónak 1824-ben bekövetkezett halála után 10233 váltó magyar forint volt, a mihez 1832-ben édes anyja halála után 22245 váltó magyar forint járult, az 1907. év végével 88331998 koro­nára emelkedett. Az alapítvány elérvén a nemes alapító által meghatá­rozott nagyságot, az 1903. évtől kezdve a tőkének 6 száza­lékos jövedelme megfelelő rendeltetésére fordíttatik. És pedig az alapítvány jövedelméből jut: Az erdélyi ref. egyházkerületnek —--------------25 % A marosvásárhelyi ref. kollégiumnak--------22 A marosvásárhelyi ref. egyháznak-------------25 % A backamadarasi, ny.-szt. benedeki és ákos­falvi ref. egyházaknak összesen ----------------- 0 5 „ A m. kir. belügyminisztériumnak — ------ 25 „ A marosvásárhelyi r. kath. főgymnasiumnak 4-5 „ Maros-Vásárhely városnak — — — — — 18 „ Az intézet tőkéinek kamatjövedelme kizárólag ember­szereteti és jótékony célokra fordítandó, különösen szemelőtt tartva az alapítólevél 33-34, 40—51. és 55. §§-aiban meg­határozott és részletesen ismertetett célokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom