Református Kollégium, Marosvásárhely, 1907

Jutalmazások. A) Kollégiumi alapokból. 1. „Erénydij“ 100 kor. Néhai Dr. Dósa Miklós koll. gond­nok kezdette volt adni és haláláig adta oly tanuló számára, a ki mind magaviseletre, mind tanulásban való szorgalma és előmenetele által kitűnik társai sorából. A ki itt ez iskola falai között fiatal életével, fejlődő jellemével és értelmével biztosítékot nyújt arra, hogy majd a magyar társadalomnak egyik fenntartó elemévé válik, büszkén fogunk hivatkozni reá, hogy egykor tanítványunk volt. A nemes kezdeményező halála után 1884. éven kezdve adta a díjat Mlts. Kemény Domokos br. koll. főgondnok úr és annak alapjául szolgáló tőkét letevén, biztosította a jutalomdijnak a fennmaradását. E jutalomra jelöltettek : Farczádi Elek Vili. g. o., István Mihály VII. g. o., Bartha Lajos, Rusz Titusz, Teleki József, Toldalagi László gr. és Trepches Egon VI. g. o. tanulók. A tanári kar egyhangú megállapodása folytán kapja: Farczádi Elek VIII. g. o. t. 2 „Biás-Kovács alap“ 9‘30 kor. kamatja egy vagy két magát kitüntetett szegénysorsú I. g o. tanulónak adandó ki valláskülömbség nélkül. Kapják: Muzsnai József és Pataki István I. g. o. tanulók egyenként 4 65 K 3. „Bolyai-Gauss alap“ 1L92 kor. kamatja a négy felső osztály növendékei közül a mennyiségtanból legkitűnőbb ta­nulónak adandó ki. Kapja: Farczádi Elek VIII. g o t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom