Református Kollégium, Marosvásárhely, 1906
Horatius és Maecenas. (Tanári székfoglaló 1906. szept. 10-án.) Méltóságos Elöljáróság! Mélyen tisztelt Közönség! Nemes tanuló Ifjúság! Midőn e helyre lépek, hogy erdélyi református kollégiumaink ősi szokásaként, mint ezen intézet rendes tanára, tanszékemet ünnepélyesen is elfoglaljam, az első szavam a hálának és köszönetnek szava a méltóságos elöljáróság s az erdélyi ev. ref. egyházkerületi közgyűlés tagjaihoz, akik kitüntető bizalmukkal engem két évvel ezelőtt ezen intézet rendes tanárává választottak. Ez a hála, ez a köszönet, melyet egyszerű szavaim tolmácsolnak, nem pusztán rideg udvariasság azokkal szemben, akik engem ezen díszes állásra érdemesnek ítéltek. Sokkal mélyebb ez a hálaérzet, hiszen gyökerei visszanyúlnak a gyermekkor álmaihoz, az ifjúkor reményeihez. Most 21 éve már annak, hogy először e kollégium kötelékébe léptem s 12 éves tanulópályám alatt, melynek körülbelül már fele idején tisztán állott előttem pályaválasztásom, legszebb álmaim közé tartozott, hogy itt, ezen ősi intézetben, melynek minden köve, minden porszeme régi ismerősöm, ezekben a tantermekben, melyeknek kopott padjaihoz annyi édes emlék fűzött, léphessek kathedrára, kerülhessek egy sorba volt tanáraimmal. Az álmok sejtelemmé fejlődtek, midőn ezelőtt 9 évvel az intézettől búcsút vettem; reménnyé váltak midőn alig í*
