Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905

5

nagyon sok földi vagyona volt. Krisztus pedig tanítványaihoz fordulva igy szólt: „Bizony mondom nektek, hogy a gazdag nehezen megyen be a mennyországba !“ Ők pedig felháborodással kérdezték: „Kicsoda idveziil- het hát!“ (Máté 19., 16-25.)

* *

*

Minket, tanárokat, kik hivatásunknál fogva leginkább kutatjuk és tanulmányozzuk az emberiség történelmét, azoknak az eszméknek hullámzó fejlődését, melyeknek megoldása kezdettől fogva minden nép- és nemzetnek legjobbjait foglalkoztatta, mondom, minket legközelebbről érdekel ez a probléma, ez a kérdés. Mi nem foglalkozunk rideg paragrafusokkal ; élő, fejlődő lelkek képezik munkálkodásunk mezejét. Növendékeink nemcsak tudományt kérnek tőlünk, első sorban lelkűk művelését várják tanáraiktól. A formai tudomány kultiválása nézetem szerint nem főczél, legfeljebb eszköz arra, hogy a fejlődő egyén lelkében a vallás-erkölcsi jellemnek, a belső embernek alapját megrakjuk. „Ne fecséreljetek tudományok elsajátítására, melyek gyakran oly kétes értékűek, esztendőket,“ mondja Stuart Mill, „hanem oltsatok jellemet gyermekeitekbe. Mert a jellemnek az egyénre mindenek felett való czélnak kellene lenni, már csak azért is, mivel a jellem eszményi nemessége, ha létre jöhetne, minden elképzelhető dolognál boldogabbá tenné az emberi életet.“ Haladhatunk ezer úton, de egy főczél elérésére kell törekednünk : a tiszta éniségre vezető utat ifjainknak megmutatni, és a helyes irányban való folytonos haladásukat elősegíteni.

Ez a nemes feladat adja meg a tanári állásnak a maga ékességét, a dicső munka tudata éleszti a lelkesedés tiizét a tövisekkel behintett pályán haladó tanár