Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905
mutatjuk gyermeki hálánkat, tiszteletünket a kollégiumnak, volt tanárainknak. Hálával adózunk elhalt tanáraink áldott emlékének; — és tisztelettel köszöntjük a kollégium mostani tanári karát, hü sáfárját és letéteményesét azoknak az elveknek, a melyek e kollégium történetében évszázadok alatt a tanári kart mindig lelkesítették, s a melyeket annyi jeles — s köztük sok kimagasló alak szóval és példaadással hirdetett — csendes és borús időkben egyaránt és a melyek abban csúcsosodtak: szeretni és művelni a tudományt, szolgálni az előrehaladást, művelődést, — szeretni és szolgálni az egyházat, szabadságot s a hazát. És visszajöttünk, hogy áldozzunk a barátságnak oltárán, hogy rójjuk le kegyeletünket elhalt tanulótársaink iránt; és mi — kiket az Isten kegyelme életben tartott — viszontláthassuk egymást, mondjuk el egymásnak örömeinket, sikereinket, vesztett reményeinket, fájdalmainkat s ujitsuk meg a barátságot. 39-en voltunk, a midőn 25 évvel ezelőtt letettük az érettségi vizsgát s leverve magunkról az iskola porát, de őrizve szivünkben az iskola benyomásait, elindultunk az életre. Előttünk a névsor, a mely mutatja, kit merre vitt el a sors és mutatja azt is, kiket hivott el az Ur e 25 év alatt. 39-ünkből 9-ről szól e bús krónika; 25 év alatt több mint 25 százalék e gyászos veszteségünk. De ha meggondoljuk, hogy 25 év a szűkre szabott emberi életnek maga is majdnem felerésze: hálát kell adnunk a Gondviselésnek, hogy soraink jobban nem ritkultak meg. A találkozó előkészítésére ez év május havában itt Maros-Vásárhelytt összejött bizottság azt óhajtotta, hogy a meghívón közlendő névsorban lehetőleg legyenek feltüntetve az elhalt tanulótársakra vonatkozó adatok. Ehhez képest 155
