Református Kollégium, Marosvásárhely, 1905
14 dulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban,“ Írja Pál apostol a Philippibeliekhez, „ő megalázta magát, engedelmes lett mind a halálig, még pedig a keresztfának haláláig. Annak okáért az Isten is őt felmagasz- talá és ajándékoza néki oly méltóságot, mely minden méltóság felett való méltóság.“ (Phil. 2, 5—9) De a tökély elérése, az örök igazság megismerése végett folytatott küzdelemben át ne lépjük az erkölcsi törvények határát. Az igazság ismerete kiszabadit minket a kételyek bilincseiből, de jajj annak, ki bűnnel jut hozzá. Schiller ennek a mély erkölcsi igazságnak „Das verschleierte Bild zu Sais“ czimü költeményében ad kifejezést,elbeszélvén ama ifjú történetét, ki mohó vágygyal igyekezett az igazságot megismerni; és pedig nem rész szerint, hanem egyszerre egészen, a maga teljes valóságában. Nemes törekvése elbizakodott vakmerősséggé fokozódott, nem tekintette a korlátokat, melyeket Isten az ember előtt, mint véges lény előtt, emelt. Vakmerőségében annyira ragadtatta magát, hogy Isis képéről, mely fölött az volt írva „én vagyok minden, a mi van, volt és lesz ; fátylamat még egyetlen egy halandó sem lebbentette fel,“ éjnek idején, titkon felemelte a lepelt; de „ . . . . kérditek, mit látott? Nem tudom én azt. Reggel a papok Önkívületben, halványan lelék Izisz szobrának alján elterülve. Mit akkor látott, a mit ott tapasztalt, Sohasem vallotta ajka. Odalőn Örökre élte minden vidámsága. Mély bú sorvasztá gyorsan sir felé. „Jaj annak — intő szóra igy fakadt, Ha várva-kérve faggatták hevesen, — Jaj. a ki bűnnel jut az igazsághoz, Sohase’ látja ennek örömét.“ * *
