Református Kollégium, Marosvásárhely, 1903

— 2

iati alkalmazásáról tanúskodnak az egyptomi és görögországi őslakók most is csodálatra méltó építkezései, s az az ügyesség, az a körültekintés, melyet az idő számításban, s más technikai czélok elérésében alkalmaztak. Azonban a természet tüneményeinek és törvényeinek eme rendszert nélkülöző ismerete inkább mondható mesterségnek, mint tudománynak; és mint ilyen, csak akkora mértékben képezhette az emberi érdeklődés tárgyát, a mekkorát kiérdemelt gyakorlati alkalmazásánál, hasznánál fogva.

A természettan e kezdetleges állapotában csak eszköz volt a nyers, anyagi czélok eléréséhez. A tudomány jellegét csak Sokrates és Aristoteles sütötték rá, kik a gondolkodás törvényeivel fegyverkezve, a természeti tüneményeket nem csak hasznuk, hanem érdekességük, fenséges voltuk szempontjából kezdték tanulmányozni. Az önzetlenség ezen a téren is háládatos volt, mert követőik az általok kijelölt nyomokon haladva, önálló tudománnyá fejlesztették a fizikát.

Ma már a legtágasabb körű ismeretek rendszere, — mely az embertől, mint e tudomány ág művelőjétől a legtávolabb eső pontokig átkutatja a mindenséget, s felfedezéseivel, találmányaival, irányt szab nem egyszer újabb és újabb emberi czéloknak, — vezérszerepet visz a czivilizált nemzetek életrendjének átalakításában. Eszközöket ad az igényekkel együtt fokozatosan növekedő életterhek hordozásához. Kényelmet, biztosságot nyújt az ismeretek megszerzésében, épp úgy, mint a technikai akadályok leküzdésében. Életfeltételeink kedvezőbbé alakulását, az ipar és kereskedelem fejlődését és közvetítését: úgy szellemi, mint anyagi viszonyaink általános fejlődését igen jelentékeny részben a természettan vívmányainak köszönhetjük.

Mindezen okoknál fogva a természettant korunkban méltón tekinthetjük az emberi művelődés egyik leghathatósabb tényezőjének.

E felfogásban leli magyarázatát az az általános érdek-