Református Kollégium, Marosvásárhely, 1902

Látjuk, hogy sokan voltak a Bél támogatásával megbízva, de azután egyik sem mulasztotta el egy-egy kicsinyes dolgon fennakadva korlátokat szabni neki, hogy mily irányban dol­gozzék. Csak elvétve akadt a sok censor kifogásai között egy-egy alapos, a dolog lényegébe vágó és nem apróságot bíráló megjegyzés; igy midőn a legfelsőbb censoroka Csanádi püspökök névsorában némi hiányokat fedeztek fel.* Végre a munka annyira elkészült, hogy sajtó alá volt rendezhető és egy része nyilvánosság elé bocsátható lett. 1733. jan. 24-én Straub Pál bécsi könyvkereskedő kibocsá­totta előfizetési felhívását.** Ebben elmondja, hogy mivel egy ember költségén a nagy mü sajtó alá nem bocsátható, ily utón reméli a költségeknek a bejött pénz által való fedezhe- tését. Nyolcz pontban sorolja fel a tudnivalókat. E szerint a mii négy részre volt tervezve 6 kötetben; ebből 3 kötet az ország dunáninneni részét fogja tárgyalni, a többi részeket egy"egy kötet. Az első és második kötet ára 8 rajnai forint, a többieké 6 6; mindenik kötet 150—200 ivre terjed, a kötetek megjelenése félévi időközökben volt tervezve. Érdekes és jellemző a korra, hogy az előfizetők megnyugtatására a felhívás két bécsi bankár kezességét Ígéri. Bél ezen fölhívást mellékelve, III. Károlytól kiváltság- levelet is kért müve számára, melyet aztán Pálffy nádor és Batthyáni József kalocsai érsek ki is bocsátottak. Ezen 1734. jul. 26-án kelt kiváltságlevélben a munka szerző jogai van­nak biztosítva.*** Ily előzmények után 1735-ben megjelenhetett a Notitia Hungáriáé első kötete, a többi kötetek azonban leginkább a megyék késlelkedése miatt nem láthatnak napvilágot a ter­vezett félévi időközökben, mert egy-egy év múlva jelent meg * Haan L. i. m. 48. 1. ** Egész terjedelmében Haan és Szmida (utóbbi magyarra fordítva) i. m. közük. *** Közölve van a „Notitia Hungáriáé“ I. kötetének elején. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom