Református Kollégium, Marosvásárhely, 1897

lyezni, sőt előmozdítani szokta. Egyfelől hazafias eszmék ápo­lása, másfelől az a c.zél vezeti ebben a tanári kart, hogy in­tézetünk és a közönség között a kapcsolat minél sűrűbben lentartassék, az intézetünk iránt való érdeklődés, jó indulat a közönségben ápoltassák, s hogy ifjaink tanúságot tehesse­nek a müéneklésben és zenében való elöhaladásukról s arról is, hogy nemcsak az intézeti életben felelnek meg a köve­telményeknek, hanem a közönséggel való érintkezésekben is komolyságot, előzékenységet, általában tisztességtudó, kelle- metes magatartást tanúsítanak. Október hó 4-én, mint ö fel­sége a király névnapján, a tiz szobor ajándékozásának fel­emelő hatása alatt tartottunk ünnepélyt, mikor is az igazgató intézett a kúrián katonai sorokban felállított ifjúsághoz alka­lomszerű beszédet. Márczius 15-én a Mentovich-kör tartott ünnepélyt, melynek végeztével az ifjúság katonai rendben je­lent meg a városon tartott nemzeti ünnepen, zászlók alatt, s részt vett a Bem-szobor, a Petőfi emléktábla és a székely vértanuk emlékoszlopának megkoszorúzásánál; ifjaink közül voltak a szavalok is. Az 1848. évi törvények szentesítésének 50 éves fordulója alkalmából április hó 18-án tartottunk ün­nepélyt (minthogy 11-én az ifjúság szünidőn volt), melyen az ünnepi beszédet Gyulai I). Kálmán tanár tartotta (1. f.). Ezen ünnepélyek, valamint a tanévet megnyitó és bezáró ünnepélyek az ifjúsági ének- és zenekar közreműködésével a közönség élénk érdeklődése melleit tartattak meg, — De- czember hó folyamán a VII. és VIII. osztályos tanulók külön két csoportban hetenként tánczgyakorlatokat tartottak intézeti felügyelet mellett, városi felkért családok részvételével. — Februárius 12-én ifjúsági tánczestély (deákbál) volt, május 24-én pedig majális. —- Az ifjúsági ének- és zenekar vizsgá­ját képezte a június 11-én tartott tánczczal egybekötött zárt­körű hangverseny, melyen az előadott ének- és zenedarabok a nagyszámú előkelő közönség osztatlan tetszését érdemelték ki. Ezen hangversenynyel az anyagi haszon melleit főleg er­kölcsi sikert értünk el, bemutatván a közönség előtt, hogy 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom