Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895
7 elé gátokat akartak emelni, s a béke áldást vivő hajói ott köthettek ki, a hol meghagyták szabad medrét. Európa nagy népei hatalmukat a tizenkilenczedik században e két alapon: nemzeti állam és alkotmányos szabadság fejlesztették oly nagyra. A czivilizácziónak vívmányai, a tudomány, a művészetek, a társadalmi intézmények nemzeti alapon és a polgári szabadság mellett virágoztak fel. íme nemzetünk otthon érezte magát e sodorban úgy a múltban, bár hajóját a zátonyok, szirtek sokszor megsemmisüléssel fenyegették, a mint otthon érzi magát, a midőn most a béke nyílt folyamán versenyt keli eveznie a többi nemzetekkel. Őseitől öröklött talizmánja mindig előre vitte, mindig diadalra segítette. * Európa keleti részében a keleti egyház vonzó körében nemzetünk mint egy kiválva a nyugoti egyházhoz csatlakozott. Nem szerencsés véletlen volt ez. Csak a benne levő progresziv irány következménye. A szomszéd byzanczi birodalomban nem láthatott egyebet, mint egy romlott, feloszlásban levő, az élet utolsó jelenségeit mutató tetemet. Ifjú erejében undorral kellett elfordulnia ez államtól, s igy institu- ezioitól is. A jövő nyugatról intett feléje, arra kellett fordulnia. A magyar némzetnek a keresztyén hitre térése szent István nevéhez fűződik. Sok történelem iró hiszen a providentialis egyénekben. Én nem követem őket, bár mindig kész vagyok az egyének nagyságát és viszont felelősségét is elismerni. A történelmi nagy emberek mindig a kortársak érzéseinek, vágyainak, törekvéseinek, hitének eredményei, a melyek hatalmasabb kifejézésre jutnak egy egy kiváló egyénben. Én a providentiát inkább az emberiség, a nemzetek fejlődésében keresem. Midőn Pilgrin püspök azt írja a pápának, hogy: „a dolgok úgy állanak, hogy az egész magyar nemzet kész a keresztyén vallás befogadására": ez arról tesz számot, hogy az isteni providentia magában a nemzetben nyilatkozott meg.
