Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895
21 oda vitte kedélyét, oda vitte humorát, oda vitte érzelmeit. Ezért talán nem felelt meg egészen a modern követelményeknek, a melyek a tanárt egy nagy gépezet egy kerekének szeretik tekinteni, arra hivatva, hogy az előirt és kiszabott munkát elvégezze kiszámított pontossággal. Amolyan régi vonásit tanár volt, olyan a kathedrán, mint az életben. Azt adta, a mije volt, és nem igyekezett úgy mutatni magát, mintha azt is adhatná, a mije nincs. Hiszen voltak fogyatkozásai, de ezeket nem rejtegette tanítványai előtt, a kik épen ezért a tanár mellett az embert is látá benne, és épen ezért ezek a fogyatkozások emlékezetükben elmosódnak s mint egy kedves régi képre emlékeznek vissza rá. És nekünk, tanár társainak, a kiket kozzá a közös pályán kívül, az igaz, a hamisítatlan barátság csatolt, a kik nyugodt, philosophikus világnézetének, humorának sokszor pihentünk kellemes árnyában, lelkűnkben egy űrt hagyott hátra, a melyet töltsön be a szelíd, borongó visszaemlékezés. Legyen kedves, legyen áldott az ö emlékezete.
