Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895

19 csolni. Ezt a sorsot érezte ugyan, a nemzet fájdalmát viselte lelkében, mint a nemzetnek egyik tagja, de azt érezte volna és azt viselte volna akkor is, ha itthon atyai házának fedele alatt szabadon pihent volna. A vértanúságot csak nagy tet­tekkel lehet megérdemelni, ha ezek hiányzanak, akkor az ember csak szerencsétlen. Fiz volt elve. A kik nem tudtak elég mélyen behatolni leikébe, hajlandók voltak talán ez elv alapján tett nyilatkozatait cynismusnak tekinteni, pedig meleg kedélyével, józan, de azért a költőit nem megvető gondol­kozásával ellentétben állott a cynismus. Fogsága, bár látszólag nyugodtan tűrte azt, de nagyon megváltoztatta az ifjút. 1857-ben kegyelem útján kiszabadult, egy élemedett embert látott magában, aki még csak a pálya kezdetén áll. Ide-oda dobta a sors, vágyai, reményei, a me­lyek, mint ifjút lelkesítették, elaludtak, s egy czél állott előtte: megélni. Szerény alkalmazást kapott, mint a Teleki könyvtár őre. Kollégiumunknál 18(11. szeptemberétől fogva, mint segéd­tanító, szaktanító, majd segéd tanár szerény díjazás mellett folytonos alkalmazásban volt, inig végül 1872-ben a philo- sophiai és magyar irodalmi tanszékre rendes tanárnak meg­választatott. Ekkor már negyvenhárom éves volt túl jóval az átlagos emberi élet felén. A mi udvarunkon gyermekkoromban egy nagy terebélyes hársfa állott. Ennek az árnyékában játsztunk el délelőtt, dél­után. Ide ült ki édes anyánk varrogatni, a mig mi körülte zajongtunk. Ez a kép maradt meg róla csupán emlékezetem­ben, csak az egy kép hamar elvesztett édes anyámról. De valahányszor a hársfa illatát érzem, ez a kép mindig felmerül előttem, s valahányszor egy derűs családi képet látok, mintha érezném a hársfa illatát . . . Horváth Gáspár nem alkotott családot. Egyért mégis irigyeltem. Egy ó szláv közmondás szerént, boldog az, aki atyját, mint férfi kiséri a temetőbe, boldogabb az, aki anyja halálát fehér hajjal éri meg. Horváth Gáspárt tanári hivatásábán, ha nem is a túláradó lelkesedés vezette, de kötelességérzete mindig intézetünk egy 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom