Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895

17 egyik kezében a zsoltáros könyv meg az ábécé, másik kezé­ben az ásó meg a kapa. Egyszerű élet, szegény élet, talán nyomorúságos élet. És mégis a világon semmisem teremtheti meg az emberben a lélek egyensúlyát annyira, mint e kettős foglalkozás. Télen az iskola, nyáron a szántó föld, s a heti végzett munka után vasárnaponként felballag oda a hegy oldalán fekvő templomba s megzendül ajkán az istent dicsérő zsoltár. A léleknek azt a nyugalmát, a kedélynek azt a derű­jét, amit mi Horváth Gáspárban tapasztaltunk és szerettünk, talán annak a lelki örökségnek lehet tulajdonítani, a mit a szegény mester fin atyja után kapott. Tiz éves volt mikor az 1838-dik év szeptemberében átlépte ennek a kollégiumnak küszöbét, a melyhez aztán hozzá tapadt, hozzá nőtt, mint gyermek, mint ifjú a padok­ban, mint férfi a kalhedrán egyaránt otthonának tekintve e régi, komor szürke felakat. Az akkori osztályokon a conjuc- ti kán kezdve, a logikán végezve, mint egyik kitűnő deák subscibált a kollégiumi törvényeknek. Az akkor hat évre ter­jedő deáki tanfolyamnak alig végezte felét, bezárultak a mú­zsák hajlékai s azt, a ki fegyvert tudott fogni, oda szólította, oda hajtotta a csata térre nemzetünk géniusza, a nemzett szabadság és hazaszeretet lobogóját tartva magasan kezében. Egyik lelkesedésének mérhetetlen tüzével ment oda, másikat a nemzeti önérzet vitte, azt a dicsvágy kergette, ezt a kötelesség érzete vezette. Az ember oly különböző. De ebben az időben az a sok különböző érzelem, felfogás, gondolkozás, mind egygyé ol­vadta czélban, a törekvésben: szabadnak és magyarnak maradni. Nem kutatom, Horváth Gáspárt mi vezette? lehet lelke­sedése, hisz tizenkilencz éves ifjú volt, lehet kötelességének nyugodt és tiszta felfogása, hisz úgy ismerem még későbbi- korában jellemét, s ezt vallotta maga is, de ott volt a küzdők között, megjárta a csaták mezejét a Xll-dik honvéd zászlói aljjal, mig 1849. júliusában Szász-Kégennél az oroszokká vívott csatában golyótól találva megsebesült. A világosi fegyverletétel után a magyar nemzetről kimond­2

Next

/
Oldalképek
Tartalom