Református Kollégium, Marosvásárhely, 1895
Kollégiumunk tanári testületének egyik régi tagját tettük a jelen tanév folyamán a sírba. A gyorsan váltakozó nemzedékek hosszn sorának emlékezete táblájára áll fölrajzolva a Horváth Gáspár alakja. Emlékezés egy régi tanárunkra! Bennünk, a kik az élet kemény küzdelmeinek sodrában vagyunk, ez a visszaemlékezés egy lágy hangú húrt rezdit meg. egy édes érzést kelt föl. Hisz első gondolataink, vágyaink, érzelmeink, hajlamainknak első mutatkozásai, első szűz ártatlan lelkesedésünk mindazok iránt, a miket az emberiség évezredeken át magasztosnak, jónak, szépnek tart: mind az oskolához, mind az oskola leikéihez, volt tanítóinkhoz vannak kötve. Nektek kedves ifjú barátaim! a kik benne vagytok most az élei eme rózsaszínű hajnalában, a mely tölünk már messzi tűnt, ez a visszaemlékezés csak egy borongó átvonuló felhőnek tűnik fel a derűs kék égboltozaton, azok előtt azonban, a kik az élet nyugati tájaira értek, ezt a felhőt az aláha- nyatló nap visszasütö sugarai aranyozzák meg. És az, amj egykor árnynak tetszett, a mi egykor fogyatkozás volt, a rni hűvösen, keserűn érintett, az innen tekintve mind ragyog, mind teljes, mind meleg, mind édes. A midőn földi pályájának amaz utolsó utrészletén, a melyen m inden emberi pálya összefut, elkísértem, a midőn porváfch Gáspár. Szül. 1829. Megh. 1895.
