Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

635 1850. jan. 3. Török János rector a körülmények által felhi­vatva s kényszerítve érzi magát igazgatói hivataláról időközben is lemondani, jelentése értelmében elfogadtat!k lemondása s az igazgatói hivatallal Szász István bizatik meg. Eresei János tanvezető is gyengélkedő egészsége tekintetéből lemond s helyébe Hegedűs János ueveztetik ki. A rector- igazgatónak benn az intézet kebelében segédkezésére állottak az officialisok, iskolai hivatalnokok senior és contra (lásd 523—526. 11.) Az officialisokhoz számították a könyvtáruokot is. Ezen hivatalokra a tanári kar jelölt ki 3—3-at s azok közül vá­lasztotta az ifjúság az illető hivatalnokokat. A könyvtárnoka könyvek kiadásán és bevételén kívül még más kötelességeket is teljesített. Árult papirt a tanulóknak, a megrendelt kézi-könyveket ő árusította el, úgy­szintén a raktárba — depositorium — biztosítás végett betett ládákra, tárgyakra vigyázott s mikor az illetők kivették, az őrizós diját felvette s arról számolt. 1810. a letett tárgyak őrizetének dija 6 írtban állapitatott meg. Volt egy könyvtárfelügyelő, thecae inspector, ren­desen a philologia tanára. Deákok, togátusok, convictus, alumnus. Kollégiumaink szervezésében és fölszerelésében elődeink a kül­földi kollégiumok példáit követték. A secularisatio idejében (1557.) üresen maradott kolostorokat a tanulóknak adták lakhelyül, és jóllehet kezdetben csak — az ifjú clerikusok módjára — bokáig érő fekete köntössel megkülönböztetett theologusok, azután pedig mindazok, kik a classikai tanulmányok bevégzése után a felsőbb tudományok hallgatására bocsátattak, ugyanazon épületben bezárva laktak, egy­forma hosszú tógába1) öltözve jártak és a ruháról legátusoknak s a latinnyelv tanulásáról és műveléséről deákoknak hivattak és hivat­nak ma is. Latin és elemosztályosok kezdettől fogva a kollégiumokban együtt voltak, kiknek köztanitókat a végzett deákokból tettek, magántani- tókat a leczkejáró togátusok közül s igy tanítók és tanítványok egy hajlókban a kollégiumban együtt laktak és étkeztek. Ezenkívül a togátusok a fejedelmek s magánosok adományaik­ból mindennap kenyeret v. czipót s több-kevesebb mennyiségű pénzt x) Hosszú, sötét, előlgomboló öltöny.

Next

/
Oldalképek
Tartalom