Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
5R0 a Teleki példány tehát jóval régibb. A két példány között eltérések is vannak. Toldalékul adni fogjak s feltüntetni az eltéréseket is hátrább. Kevés idő múlva uj kellemetlenség érte Apáczait 1655. Bis- terfeld szelleme, mintha halála után is üldözte volna, üresen maradott helyére az episcopalis szellemű orthodoxus fejedelem II. Rákóczi György Basirius Izsákot ülteti s Apáczai, „kit Toldy Ferencz méltán nevez Pázmány Péter és Zrínyi Miklós mellett XVII. századi nemzeti irodalmunk harmadik nagyságának,“ marad rectornak, tanítónak a poétika classisban. A haladó, presbyterianus Apáczai és az episcopalis szellemű Basir között igen természetesen nem lehetett békés egyetértés. Ennek következése Apáczai távozása Fehérvárról Kolozsvárra, hol pár évi rövid működése alatt uj világot teremtett a tanügy mezején. Basir uj pályáján igen-igen rövid ideig maradhatott az 1658. aug. havi romlás miatt, mely Fehérvárt elhamvasztotta. Basir menekült, 1661. visszatért Angliába, honnan I. Károly király lefejezése (1649. január 30.) után, kinek udvari papja volt, szala- dott el, vándorolt Törökországba. Itt ismerkedett meg Barcsai Ákos követtel, kinek ajánlatára hívta meg Rákóczi tanárnak. Működésének eddig ismeretes adatait ki fogja egészíteni 1657-re Gyulafehérvárt kiadott éddig ismeretlen tanrendje, melynek itt mellékelt, roncsolt czimlapját most födözte fel e sorok Írója, de egyetlen példányát sem sikerült megtalálni a magyarországi könyvtárakban. Még eddig egyetlen példányát Oxfordban a Bodleián könyvtár őrzi és pedig zár alatt a legértékesebb kéziratokkal együtt. Csinos bőrkötésén, első és hátlapján I. B. (—Isaacus Basirius) a szerző neve kezdő betűit viseli; sarkán: SCHEMA.1) Ezen példányt, mely a szerző sajátja volt, magával vitte régen elhagyott hazájába sigy került az oxfordi könyvtárba. 112 lapra terjed a kis 8r. mű, melynek 1—47 lapját az előszó tölti be a Bethlenek és Rákócziak bőkezűségének föltüntetésével. Irta január 1-én, mint Universitatis Albensis rector primarius. A Schema a 48-ik lapon kezdődik és tart végig, s napról-napra kijelöli a teendőket, óránként a tantárgyakat, kézikönyveket igen részletesen, de J) Teljes czime: Schema primum generale sive forma studiorum Albensium pro hoc anno Domini 1657. Albae Juliae, Excudebat Mar- tinus Major Coronensis, Celsissimi Transylvaniae Principis ac scholae typographus.