Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

399 Márcziusban már a tantermek gyüléstermekké váltak, a tanszékeket, katedrákat, a komoly, tudós tanárok helyeit, az eddig szerényen ülő és csendesen hallgató tanítványok foglalták el s tüzes nyelvű apostolok tartottak buzdító, lelkesitő beszédeket, könyvhelyett fegyvert vettek kezükbe, őrsereggé alakultak. A múzsák csendes hajlékának ajtai május közepén már bezárultak. Az ifjúság ezen mozgalmait szükségesnek tartjuk röviden megemlíteni úgy, a mint azokat az előljárósági gyűlések jegy­zőkönyveinek lapjai fönntartották. Márczius 4-én 1848. A kir. kormányszék 1847. decz. 2-án megkezdette magyarnyelven levelezését, s meghagyta az egyházi főtanácsnak is, hogy előre intézkedjék aziránt, hogy kebelében a kezelést, és levelezéseket 1848. boldogasszony hava (januárius) 11-én kezdve magyarnyelven folytassa. Márczius 27. olvastatik az ifjúság kérelem-levele (34. sz.), melyben a Habsburg uralkodó-ház iránt való hűséges ragaszko­dása mellett, az uniót magyarországgal óhajtja és esedezve sür­gősen kéri. Az elöljáróság fölküldi Kolozsvárra az egyházi fő­tanácshoz a kérelem-levelet. (45 — 46. sz.) April 2. az ifjúság feliratot küld a kormányzóhoz, gr. Te­leki Józsefhez is Erdélynek magyarországgal leendő egyesítésé­nek óhajtását fejezvén ki abban. (1773. levéltári szám.) Ápril 26. az ifjúság következő petitiot terjeszti az elöljá­róság elé: á) hogy a törvényrendelte, de gyakorlatból kiment dispu- tatiok, discussiok szerdán és szombaton délután az illető taná­rok vezetése alatt újra állittasanak fel és kezdessenek meg; b) az ének és zenekar rendeztessék, állittassék gymnastica, a gradus töröltessék el; c) a cursusok kézi-könyvekkel cseréltessenek fel ; d) az alsó osztályokban a kényszeritett latin-könyv nélkü­lözés szüntettessék meg. (57. sz.) Május 9. az ifjúság kéri, hogy mentessék föl a közvizsgá­lat alól és bocsátassék el (dimissio) az országgyűlés megnyitása előtt. A kérelem-levelet aláirta mindenik osztályból (értve a de­ákokat) az első, mint megbízott: Böjthe János1) és Vájná Sán­dor, mint theologusok; Horváth Farkas és Deézsi Domokos, J) Böjthe János, köbölkuti pap, Vájná Sándor előbb a sepsiszent­györgyi algymnásium igazgatója, majd tanfelügyelő Háromszéken, je­lenleg a szászvárosi leányiskola igazgatója. Horváth Farkas mérnök Budapesten, Deézsi Domokos meghalt. Szalai Pál meghalt, Kis Pál el­esett a szabadságharczban Sepsiszentgyörgynél jul. 27-én. 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom