Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
256 a főiskolának boldogitására, a jó rendnek s illő fegyelemnek fenntartására1). Született 1770-ben január 30. Uj-Tordán. Tanult Nagy-Enye- den, hol az alsóbb osztályokat elvégezvén 1788-ban subscribált, A deáki v. felsőbb tudományok — a mint nevezni szokták — befejezése után osztálytanító volt az oratóriumban és rendkívüli praeses a pbilosopbiában. Tanulmányát tovább folytatta a jénai egyetemen, honnan visszatérve egy évig udvari papja volt vargyasi Báró Daniel István özvegyének, s 1799-ben junius 16. megválasztatott tanárnak. Szept, 4-én két követet küldött az ifjúság Enyedre Köteles meghívására; okt. 1-én pedig a Köteles Sámuelt Enyedről felszál- litó szekeresnek 7 frt 65 krt fizetett a kollégium seniora. Székét október 12-én foglalta el. A kollégiumi elöljáróság julius 16-án tartott ülésében intézkedik szállásáról; megbízza Csernátonit a rectort és a pénztárost, hogy együtt igyekezzenek közel a kollégiumhoz egy alkalmas szállást keresni és fogadni. Fizetését a konsistorium vállalta magára. 1800-ban pedig aug. 24. a Zilai S. halála után ennek fizetését rendeli Kötelesnek. Kötelesben kitűnő szakférfiút nyert újból az intézet. Ő kezdette a politikai tudományokat magyar nyelven előadni és a philosophiai műszavakat oly szerencsésen alkotni, hogy azok nagyrésze ma is használatban van. Ismertetése és jellemzése végett álljanak itt Toldi Ferencz és id. Szász Károly mint tekintélyes szakemberek s némileg kartársak nyilatkozatai, melyeket — amaz „Irodalom-történeté“- ben, ez 1831-ben, Köteles halála évében tartott „A derék ember és ritka érdemű tanító képe* czimü emlékbeszédében—róla tettek. Toldi, Fejér György, Ruszék és Eresei Dániel bölcsészek méltatása után igy folytatja; „Defődisze e kornak a mély elrníi Köteles Samuel, ... ki a philosophiai miveltségnek, lelkes előadásai s jeles munkák által, Erdélyben tetemes lendületet adott. Logikája, erkölcsi philosophiája, philosophiai anthropologiája s a philosophia encyclopaediája a rendszeres megalkotás, tudományos megalapítás, a nemesen egyszerű irály s a szabatos kifejezésnél fogva, a még meg nem tisztéit s alkalmatlan műnyelv mellett is tudományos tankönyvirodalmunk mintamüvei közzé tartoznak; s általok ő egyszersmind egy saját — a Szontágh által nevezett egyezményes bölcsészet megindítója lett.* Szász Károly mint Embert és mint Tanítót festi emelkedett szellemű és gyönyörű irályu beszédében. „Kötelas Sámuel a születésnek semmit, a nevelésnek keveset, legtöbbet és szinte mindent l) Kolleg. Ívtár 438. az.