Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja

231 Pap József ur özvegyének Vibel Erzsébet asszonynak, a kiben levő nagy és nemes szív megérdeinlette vala, hogy az említett nagy férfiú Hollandiában házastársúl végye és magyar földre beplántálja. Egy kimivelt elme éleslátással és nemes gondolatokkal, kiváltképen szep­lőtlen keresztyénséggel érdemlették meg az erdélyi méltóságok előtt is ez asszonynak tekintetét. — Nevezetes vala benne nemzetünkhöz való buzgó szeretete és szives vonzódása, nem csak férjéért, kit majd hasonlíthatatlanul tisztelt, hanem azért a gyönyörűségért is, melyet feltalált hazánkban szivének megelégedésével. A többi között életének vége felé csupán csak magyar nyelven kívánt beszélleni; és egy idegen franczia tanító leánynak ezt mondja vala egész meg­nyugodott szívvel: Lássa meg, micsoda könnyen és örömmel lehet valakinek meghalni az idegen földön is. . . . Teste elvitetett ked­ves férjének teste mellé M.-Vásárhelyre, hol eleibe feles számú úri főméltóságok kimenni és a sírig kísérő újabb halotti seregbe ele­gyedni méltóztattak.“ Nevelőatyja Abacs János és édesanyja még éltek Fogarasi ha­lálakor, valamint testvérei is, kik közül Zsuzsától, mint háza „jó segédétől“ búcsúztatta el Beukő. — Búcsúzzunk el az ö szavaival mi is : „Látod tehát élő! hogy a mily nagy volt, a már nincsen József (I. Móz. 42, 36) oly nagy iró tollat kívánna“ az ő életrajzának megírása. 14. Csernátoni Vajda Sámuel phiios. tanár 1785. jun S-tói 1803. november 12-ig. A tünemény eltűnése ulán Csernátoni Vajda Sámuelt, 1780-tól fogva sz.-udvarhelyi tanárt rendelte a főconsist. a phiios. tanszékre.1) A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban tanult, 1767-ben subscribált s a hollandi egyetemeken tetőzte be tanulmányait. 1780-ban a székely- udvarhelyi kollégiumhoz választatott meg Kis Gergely mellé conrec­tori minőségben a bölcsészet, természettan és mennyiségtan tanítására. A rövid időn hírnevessé lett fiatál tanárt a főkonsistorium áttette Vásárhelyre s 1785. junius 3-án Tűri László egyházi főgouduok mint a főkonsistorium személyes kiküldötte igtatta be tanszékébe. Ezen ünnepélyen némely deákok rövid mentében jelenvén meg, fél heti oeconomiára Ítélte a sedria; de gróf Bethlen Pál főgouduok elen­gedte a büntetést. s) 1798. nov. 25-én a Csernátoni és Zilai tanította tárgyaknak ujo i- nan választott 2-ik rendes filozófiai tanár Sipos Pállal való megosztását rendeli a főconsistorium.

Next

/
Oldalképek
Tartalom