Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894. Az iskola múltja
147 lalii uram kövesed magával van, s a nsgs urak legalább borral segitik, egy évet kihúzhat. A másik okmány szerint (1711. márcz. SO.) fájdalmas szívvel panaszolnak a klvári konsistorium tagjai a fő konsistoriumnak a kollégium szomorú állapota felől, mert Némethi Sámuel sokszori erőtlensége miatt nem teljesítheti kötelességét, a mint kívánná; Némethi Mihály helye még nincs betöltve, Zilahi András pedig, ámbár másfél esztendeje adtak hivatalt, még nem jelent meg s nem tudják kitalálni, mi az oka, mivel küldöttek is utána Szebenbe s még sem jött közéjök. Talán azért nem jön, hogy nem ígértek egész fizetést; de nem tehetik, bár Ígéretüket teljesíthetnék, mert annyira jutottak, hogy a szeretetlenség miatt nem sokára a klassisokban levő tanítások is megszűnnek a kollégiumban, kérik a fő konsistorium elhatározását, melyben megnyugosznak, de ezen állapotokról már tovább is nem hallgathattak a kollégium dolgának veszélyeztetése nélkül. 1711-ben szeptemberben valószínűleg elfoglalta tanszékét. Az előkelők gyűjtést rendeztek számára, igy kívánták fizetését kiegészíteni. Ezen okmányok tartalma szerint Zilahi S. András tanárkodása Klvártt két évre terjedett. Fehérvárra ment, hogy itt is két évet töltsön s vezére legyen az intézetnek második vándorlásában. E két esztendő alatt egyedül vezette a gondjára bízott kollégium mind szellemi, mind anyagi ügyeit; mert midőn 1716. elején Szath- mári Paksi Mihályt tanártárséi nyerte, az intézet Fehérvártt maradásának napjai már meg voltak számlálva. Zilahi theologiát, filozófiát nyelveket stb. mindent egyedül tanított Szathmári megjöveteléig. Ekkor a theologia előadásával maradott meg, egyebeket Szathmári vevón át. Kortársai tudós, rettenthetlen, nagy tekintetű, miveit, kedves modorú embernek tartották.*) És egy ilyen vezérre ily korban, midőn „Undique totis usque adeo turbabatur agris“ valóban szüksége is volt e Delos szigete módjára annyit hányatott és annyit zaklatott iskolának. Jelességére vall azon körülmény, hogy midőn 1713-ban november 12-én, a szeptember 22-én elhalt Veszprémi István püspök temetésére s folytatólag uj püspök választására nagy számmal összegyűlt egyházi- és világi rendek nem tudtak egyetértésre jutni, az urak irtózván Vásárhelyi István darabos, kemény természetétől, kit *) Benkő J. Transgily, II, k. 285, 1, 10*
