Református Kollégium, Marosvásárhely, 1894

VII. JUTALMAZÁSOK, PALYADIJAK, ÖSZTÖNDÍJAK, CSALÁDI ALA­PÍTVÁNYOK, ELENGEDÉSEK. A) Jutalmazások. 1. „Erónydij“— 50 frt. Ezen dijat néhai dr. Dósa Miklós, kollégiumi gondnok kezdette volt adni és haláláig minden évben adta oly tanuló számára, a ki mind magaviseleté, mind tanulásban való szorgalma és előmenetele, mind önmunkássága által a többiek kö­zül kiváló. A kezdeményező halála óta évenkint adta mélts. br. Kemény Domokos, kollégiumi főgondnok ur, ez évben pedig az annak alapjául szolgáló 1100 frt tőkét a kollégium pénztárába be is fizette s igy ezen dij fönmaradása örök időkre biztosítva van (L. I. a.) A tanárkar ez évben is abban az örvendetes helyzetben volt, hogy ezen dij kiadásánál több arra érdemes tanuló között választhatott. Beukő Lajos és Páll Andor, VIII. o., Szász Fereucz, VII. o., Nagy Endre, Nemes Mór, Seibriger Emil, VI. o., Horváth Kálmáu, Kakasi Már­ton, Kelemen Károly, Szathmári Jenő, V. osztályosok mindannyian méltók ezen legszebb díjra. Bennök a tanárkarnak öröme telt; rájuk az alina-mater büszke, mint oly fiaira, kik a tanulói erényekben példányképül szolgáltak a többieknek. Közülök a dijt egyhangúlag nyerte : Benkö Lajos, VIII. osztályos. 2. „ Alsó Zsigmondnó-alap“ jövedelmének fele tőkésítendő; a másik teléből (94 frt) 20 frtot kap Tatár Ferencz, 3. e. o. ta­nuló, mint az alapitó egyik hagyományozottjának maradéka; továbbá kapnak belőle jó tanulásért: Horváth Kálmán, V. o. 10 frtot, Dali Zoltán, Muzsnai József, IV. o. 5—-5 frtot, Bakk Gyula, Kelemen László, Szathmári Géza III. o. 4—4 frtot, Nagy Mihály, III. o. 3 frtot, Lörinczi Árpád, Páll István, 4. e, o., Fekete Elek, Ko­máromi József, 3. e. o., Demeter Tibor, 2. e. o. 1—1 frtot. — A fenmaradó 34 frt melléktárgyakból való jutalmazásokra fordit- tatik (1. a.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom