Református Kollégium, Marosvásárhely, 1889

fenyegető halál féleleméi között.’Szeretett élni — ragaszkodott ehez a szép ragyogó természethez — hiába — nem lehetett. Mások ifjú korban, épen, erőben dobják ol magoktól az életet — ő tudta csak mit ér az élet, ki szenvedve kínok között is szépnek találta azt. Tartsátok meg jó emléketekben iíju barátim — ne kő, ne oszlop, ti legyetek munkásságának elő emlékjelei.

Nemes tanuló-ifjuság! A mi jelen tanév folyamán tanusitott szorgalmatokat és tanulásban való elémeneteleteket illeti, ha nem is oszthatom pazar marokkal a dicséretet, de mellőzhetem a gyakran alkalmazott gáncsoló hangot s örömömre szolgál kijelentenem azt, hogy haladtatok. A munka, a melyet v égeztetek, habár még nagyon messze van attól, a mit az állam,társadalom egyház követel amaz ifjúitól, a kik hivatva vannak egykor azok fenntartói, oszlopai gyanánt szolgálni, de biztat a reménység, hogy ezek a vén falak, a raelye- ket a mi őseink az elnyomattatás, üldözés keserű napjaiban, csak úgy sebtiben, lopva emeltek, ez a hajlék, a melyre fényt nőm a hatalom pazar keze árasztott, hanem a lángoló hit az igaz ügy diadalában, a szeretet országának eljövetelében, hogy ezek a mi sokszor gáncsolt, g-yalázott református iskoláink is tudnak értelemre, szivre a kornak megfelelő nemzedéket nevelni; megtart engem abban a hitben, hogy ha bár zsúppal volna fedve az épület, csak a szellem legyen egészséges, az akarat erős, a czél szent, a hit lángoló, annak a kornak, melyben élünk, ép oly igaz gyermekei tudunk lenni, mint a kik fényes palotákból kerültek ki s a mellett, a helyett, hogy a folytonosan változó áramlatoknak szolgái legyünk, még az örök- kön-örökké változhatatlanból, az általános emberiből, a mi nincs korhoz kötve — is marad bennünk valami. — Meg vagyok győ • ződve, hogy minden egyéb, a mit modern követelményeknek szoktak nevezni bizonyos igen nagy paedagogusok, csak puszta formalitás és nem lényeg, csak arra való, hogy az illető rovatot kitölthessék vele.

A tanulásban tett előmeneteleteket igyekeztünk az egyes tárgyakból adott tanjegyekben fejezni ki, a melyeket kezetekben levő értesitőtökből olvashattatok. De figyelmeztetlek, hogy nem ez a tanjegy a lényeg, a lényeg az az érzet, a mely szivetekben van, hogy derék vagy silány munkát végeztetek. Az értesítő épen csak segit arra,hogy visszatükröztessétek lelketekben az eltölt esztendő munkásságának képét. Oda fordítsátok szemeteket, onnan olvassátok le, nem a mi, hanem a magatok ítéletére figyeljetek, mert annak a tanjegynek csak akkor van értelme, csak úgy meríthettek abból önérzetet, bizalmat, erős elhatározást, akaratot, hajó, hogy a jóban megmaradjatok, ha rossz, hogy azt jövőre elkerüljétek. Mindenik- ben csekély kivétellel van tehetség, mindenik tudna jobb lenni, mint a milyen. Ezt kell következtetnem, ha a múlt évi eredményt a

ß*