Református Kollégium, Marosvásárhely, 1889
77 találtok? Mindenesetre szerető atyák várnak itt, egymást mindenesetre testvérként kell szeretnetek itt, a különbség azonban igen nagy. Az édes szülői szem csak messzi távolból tekint reátok, az édes apai kéz már nem nyugszik minden perczben vállatokon, hogy vezérelje lépteiteket, itt már magatoknak is kell tenni valamit, itt már a magatok erejére is építeni kezdenek, arra a kicsinyke erőre, mely egy gyermek kezében, szivében, elméjében van, a melyben, mint az ifjú hajtásban ott van, ott rejlik a majd erős, viharoknak ellenálló cser. Igaz szeretetet találtok itt, de nem azt a szeretetet, mely a bölcső felett virraszt, a mely a sírig változatlan kisér, a melytől a látó szem vak, a fül siket, a mely a hiba foltjait hulló könnyeivel, szive meleg vérével képes elmosni, eltakarni. Más ez a szeretet, ennek a melegét nem érzitek olyan közvetlenül, mint a szülői szeretetét, sokszor éppen ridegségnek, könyörtelenségnek, gonosz indulatnak tartjátok, s majd későn-későn, a mikor a küzdelmes élet sokra tanított, a mikor megtanultátok ismerni az embert, a világot a maga fényességében és árnyában, a mikor az idő barázdát vont arezotokra, dérrel borította be fejeteket, a mikor az őszi szél kezd csípősen fujdogálni, akkor visszagondolva arra, érzitek melegülni sziveteket általa. Csak akkor találjátok édes csen- gésüeknek a most ridegnek tetsző szavakat, melyek mindennapi munkátokra vezényelnek — csak akkor tudjátok meg, hogy azok a korlátok, a melyeket most akaratatok, vágyaitok elé emelünk védő, ápoló karok voltak, csak akkor érzitek, hogy az a szigor, az a kényszer tulajdonképen csak egy puha szalag volt, a melynek segélyével az életben járni tanultatok. S mi más, mig a szülő gyermekétől a természet jogán tiszteletet, szeretetet, hálát követel, a tanító tanítványától csak a társadalom jogán kívánja ugyanazt, s mig a szülő a gyermeki hála, tisztelet, szeretet közvetlen fizetett adóját élvezheti, a tanító kívánalmát teljesülve érzi, ha tanítványait amaz eszmék hordozóiként, amaz elvek szerint élőknek, amaz erkölcsi rend fenntartói gyanánt látja az emberek sorában, a melyek ápolásában, terjesztésében, érvényre juttatásában minden működésének hivatásszerüleg összpontosulnia kell. A szülő gyermekét nézi, a kiből ember, egy ember, mennél boldogabb, mennél jobb, mennél nagyobb legyen, akiben egykor örömét, büszkeségét, megelégedését lelhesse, a tanítónak a gyermeket kell tekinteni, a miből az ember, ez a nemes faj, isten teremtése és öröme, amelynek mintaképet adott a megváltóban, mintaképet annyi uagyratörő dicső lélekben — fejlődik. A családnak önmagán kívül czéljai nincsenek, létezésének oka önmagában van; mint ősalkotó elemnek, mint egy sejtnek, életműködése, terjeszkedése belső erőből indul ki. Az iskola czélja?
