Református Kollégium, Marosvásárhely, 1888
14 fényes kitüntetés, hanem egyenlők között az elsőség a legmagasabb rang. Szellemileg gyorsan fejlődött, a szabadságharcz folyama alatt alig felserdült ifjú a közszolgálat terén lelt magának működéskört, az elnyomatás napjaiban tanulmányoknak szentelte idejét, s ezek eredményeképen röpiratokot tett közzé Ezek s közbe megjelent vezérczikkei által korán nevet szerzett irodalmunkban. Tulajdonképeni politikai szereplése 1863-ban kezdődik. A törvénytelen alapon összehívott erdélyi országgyűlésen a hazafias párt által megválasztott követek között volt. A párt vezérférfiai elhatározták, hogy nem vesznek részt az országgyűlésen, de mielőtt mandátumokról lemondanának, lemondásuk okait feliratban fejtik ki. Kemény Gábor nem volt a feliratot készítő bizottság tagja, a mit azonban a feliratról gondolt, eszméit, annak szövegét papírra tette. Tisztán fejezte ki a hazafi párt gondolkozását, törekvéseit, vágyait, erős következtetéssel, alapos jogismerettel fejtette ki a jogfolytonosság követelményeit. E magánmunka többek tudomására jutván, a felirat végleges megszerkesztésévelő bízatott meg. A felirat egészen a közvéleményt fejezte ki s igen nagy hatást keltett. E fényes siker egészen bevonta a politikai küzdelmekbe, s különösen hírlapi téren működött. A kiegyezési tárgyalásokon már mint névvel, tekintélylyel biró férfiú vett részt, az országgyűlésnek a legutolsó időkig tagja volt, előbb államtitkár, később ministerrélett, mely minőségben egymásután két szakmakört töltöttbe. Fényes politikai pályáját gyenge erőmmel méltányolni alig tudnám; én itt csak az első testvérnek emlékezetét akartam felújítani, afőgondnoknak, itt e helyen, egyházkerületünknek egyik olyan erecskéjében, a milyenből egykor ő is azt az erőt, azt a szellemet merítette, a mely által később egyházkerületünk felvirágzásának, előhaladásának egyik első orgánuma lett. Egyházkerületünk körében láttuk, éreztük rája tekintve, amíg élt, az embernek ama magasabb, felsőbb életét, látjuk, érezzük halála utáu ő rágondolva, az örökkévalóság rejtelmesnek hirdetett, de valójában oly tiszta, érthető tanát. Korán kellett elvesztenünk . . . Csalódtunk, midőn a korona tanácsából kilépve, nyugalomba vonult, s azt hivők, hogy most csak a miénk marad: nyugodni nem engedő a hosszas kór, mely végre az örök nyugalmat adó sirba vitte 1888. október 24-éu. Családot nem alakított, de azért élete nem szakadt meg; életét azokba az intézményekbe lehelte, a melyek felvirágoztatását élete minden czéljának tartotta; azok között első sorban protestáns anyaszentegyházunkba, protestáns tanügyünkbe. Abban most is él, s hogy annak tovább virágzása, tovább fejlődése által Örökre éljen! ügy legyen. Áldás emlékére! t _A_; A
