Református Kollégium, Marosvásárhely, 1886

21 ifjú korban méreg, férfi korban szivet vidámit, kedvet éleszt s bút széleszt; öreg korban orvosság, mint a rómaiak mondották: „az öregek teje.“ Vájjon mi történnék, ha a lánggal égő tüzet petróleummal locsolgatnák ? Elébb-utóbb a ház tetejébe kerülne s megemésztené azt. A mint még a görögök jelképesen mondot­ták a szöllő három állat vérével van megtrágyázva, bárány, sárkány vagy oroszlán és disznó vérrel. Innen következik, hogy az első pohár bortól az ember ártatlan szelíd, mint a bárány, s még a diák is ügyel a- tisztességre. A másodiktól már házsár- tos, kötekedő, tör, ront, bont, dűl. A diák leszedi a czégtáblá- kat, kicsavarja a levélszekrényeket, a Pem-szobor sem elég ma­gas neki „Coelum ipsum petit stulticia“ s garázdálkodásai által nem engedi, hogy a bakterek eloszoljanak. A ki a harmadikat is kiissza, mintha lába veszne, esik össze, mint a tót orgona s a baktereknek segítségül menő Andrásék csak hátukon képesek to­vább szállítani a magával jó tehetetlen disz . . . akarom mondani diákot. Plzek a főbb alakok, melyek mellett a, poharak száma és gyorsaságához képest mellék alakok is tininek elő. Némelyik, a ki józan állapotában élénk képzelő erejű és beszédes, valóságos csörgő szarkává válik, s oly szertelenségeket ad elé, melyek mel­lett br. Demanx képtelen tettei is elbújhatnak. Péld. hogy neki, vásárhelyi diák létére, 1000 írt zsebpénze jár, hogy 3000 frtos futójával a párdubiczi gyepen — a budapesti igen közel van olyan­kor neki — elvitte az első díjt. Némelyikben a szarka tolvaj ter­mészete ébred föl s a photographus zárt szekrényéből olyan képet akar elsajátítani, melyért nem ő fizetett volt. Ha mindezek közül semmi sem történik is meg, ha a másnap délfelé megtekintett tü­kör nem is mutat kék foltokat az arczon: mit gondoltok, vájjon az az ifjú, ki a ti korotokban hozzá szokik a szeszes italok leg- áx’tatlanabbihoz a sörhöz, később bééri-e azzal ? Biztosra vehetitek, hogy nem. Azután jön a bor, azután a pálinka, azatán .... a semmi. Jegyezzétek meg, hogy az élvezetre való vágy ősi ösz­töne az embernek, s ha ez máról holnapra nem is növekedik, de az élveszközt szaporítanunk kell, és ha e vágy lassankint fölibe kerül a józan észnek, menthetetlenül veszve vagyunk. Steplieus úgy látja, hogy az ember, a miveltség bármely fokán, külön­böző alakban bár, szereti a narcolikumot. — Megengedem, hogy wM

Next

/
Oldalképek
Tartalom