Református Kollégium, Marosvásárhely, 1886
10 radott. A kollégium elöljárósága 1846-ban, „a sérelem orvosol- tatása megkísérlésére — mint írja — a fejledező korigények , az uralkodó közvélemény szelleme, s a folyamatban levő országgyűlés jelleme tekintetbe vétele mellett, a jelen időt minden tekintetben alkalmasnak ítélve“, minthogy a „nóvum gratiosum menedéke nem kisértetett meg“, az országgyűlés „segedelmezése mellett“ kegyelmi utón kíván kárpótlást eszközölni.“—E végett kérelmét az országgyűlés elibe terjesztendőleg, az egyházi főtanácshoz fel is küldi. A válasz még mindig késik az éji homályban, valamint a kárpótlás is. Lehet, kivált az elsőt illetőleg, hogy a §-ok értelmében idő múlás állott be. — De azon törvények szerint, melyeket mint Cicero mondja: „nem tanultunk, hanem magából a természetből merítettünk“, nem állhatott, s nem is áll bé soha, még azután sem. Ugyanis az állam, az erősebb jogánál fogva, kollégiumunktól, jogokat, értékeket vett el, azokat ma is használja, birtokolja; azokért kárpótlást nem adott soha, ezzel tehát tartozik ma is, minden emberi igazság szerint. Sub- ventiót nem kérünk, mert a mostani körülmények között, hiába való lenne, de elévülhetetlen jogainkat keresni fogjuk, mihelyt a pénzügyi viszonyok valamennyire javulnak. A város, mint olyan, szintén nem segit ez idő szerint semmivel. Hajdan a bujdosó tanulókat, mikor Fehérvárról ide érkeztek, szívesen fogadta. A két professort s 50 déákot, kit-kit rangja és állása szerént, téli szállásra helyezett, mint a katonákat. A tanításra szobákat adott. Később a borbéhozatali vámot, kollégiumunk s a kath. gymnasium között osztotta fel. 1806-ban a helyi „triviális oskolák“ részére applaudalt ő Felsége a helyi „allodialis Cassából“ évenként 100 rvftot. Arról, hogy ez mikor s miért szűnt meg, hallgat az irás. Az én értemre, mikor erdeje java részét nem verte volt a Marosba, játékul a pajkos hullámoknak, hébe-korba ajándékozott 5—10 szál épületfát. Most már nem részesít semmiféle segélyben. Közelebbről 80 honvéd számára költséges palotát emelt. Jól tette. Arra is szükség volt. Hanem az se volna talán merőben méltánytalan, hogy azt az intézetet, hol évenként 70 — 80 városi Hu nyer oktatást, csekélynek mondható díjért; hol a jobb tanulók pénzjutalmakban, a szegényebbek fél, vagy egész taudij-elengedésben részesülnek; hol 2*
