Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885

42

„Épitni várost Amphionfeént,

Hol durva kő mozdula önként“, akkor ahoz a k'ssebb részhez is szólanák, mely vagy éppen semmit, vagy csak immel-ám- mal, urdolgából tett valamit. Elmondanám nekik, hogy édes hazánk délibábos rónáin, dús kalászokat reuget a szól, hogy Tokaj szőlő vesszői nektárt csepegnek, hogy bérczeiben drága arany csillog, de mindazt csak munka állíthatja elő, hozhatja napfényre. Elmondanám az Írással, »hogy a ki nem dolgozik, ne is egyék“, mert János pap országának, hol kolbászból fonták a kertet »csak hire ól még, s többé nincs jelen“. Elmondanám, hogy a tudomány nem a közönyös elmék számára való; hogy a kik a gymn. tantárgyait nem szeretik, vagy magukra nézve, akár belső, akár külső okok következtében nehezeknek tartják, menjenek más, hajlamaiknak s tehetségeiknek inkább megfelelő iskolába, vagy mesterségre, hiszen hazánknak és nemzetünknek értelmes, munkás, s család alapításra vagyonilag is képes emberekre, s nem szellemi proletáriusokra van szüksége. Mindezekről azonban hallgatok, meg lévén győződve, hogy azokat, kiket egész évi vállvetett működésünk, intéseink, korholá- saink, setét szobánk sem voltak képesek szellemi zsibbadságukból kigyógyitani: azokat az én gyenge szavaim fölriasztani bizouy nem fogják. Jövőjükön aggódó lelkem egy figyelmeztetést még sem mellőzhet. És ez az: vigyázzanak, még van idejük, úgy intézzék éltök folyását, hogy ne jusson eszükbe soha e reménytelenül bu- songó népdal:

„Édes anyám sok szép szava, .

Kit fogadtam, kit nem soha,

Megfogadnám, de már késő,

Hull könnyem, mint zápor eső.“

Mint fentebb már jeleztem, a tanárikar a nagyobb résznek a tanulásban kifejtett szorgalmával s elért előmenetelével meg van elégedve. Ez körül-belül más gymnasiumokban is igy van. S mi az oka mégis, hogy az egyetemek folyton-folyvást panaszkodnak, szóval és írásban is, hogy a gymnásiumok gyenge anyagot szolgáltatnak nekik ? Ennek okát, egyebeket ezúttal mellőzve, az emberi természet gyarlóságában találom. Réges-régen megírta Aezopus, hogy Jupiter által vetőt vetett az ember nyakába, melynek hátulsó felébe, saját hibáinkat gyömöszölte be, első felébe a mások gyarlóságait rakta. Ezért történik, hogy az idegen hibák mindig szemünk előtt lóvén, a mióinkröl merőben megfeledkezünk.- Az irás szavai szerint, „mások szemében meglátjuk a szálkát, a magunkéiban a gerendát nem vesszük észre“. Már a természet úgy alkotott, hogy szemünk csak ki a nagy- s nem bő a kisvilágba néz. S ha