Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885
21 ványra, mint meszet a falra, vagy mázat a fazékra. Hí ti uom igyekeztek ezt elsajátítani, mintegy magatokba szívni, hogy lelhetek általa akképeu izmosodjék, mint a test a táplálók által, ügy hiába való a mi tanításunk, hiába való a ti ittlétetek. Mindeuek- felett pedig anyanyelvűnk az, a mely e munkában legtökéletesebb eszközül szolgálhat. Ragadjátok meg az alkalmat, melyet az iskolában találtok, hogy ennek törvényeit és szépséget megismerhessétek, hogy azokban gyönyört találhassatok, hogy azokat nem gépiesen, hanem öntudatosan alkalmazhassátok. Elődeinkhez mérve, ti szerencsés korban éltek. Nemzetünk mindazt megtette régebben is a nevelés és oktatás körül, a mit a korszellem kívánt s a mit a körülmények megengedtek. De a mostani kedvezőbb állapot majdnem ezer évi fáradtság eredménye. Érdekes, tanulságos, fölemelő ama törekvések fokozatos lánczolata, melyeket a nemzet nyelvének védelme és művelése érdekében kifejtett. S az utókorra nézve a hazaszeretet, a nemzeti öntudat erősítésének leggazdagabb forrása lesz mindig azon férfiak életének tanulmányozása, akik észszel, szívvel, ritka önfeláldozással állottak őrt e nemzeti kincs felett. Mert ne feledjük, hogy habár ma, nemzeti alkotmányos kormány és a közmeggyőződós védelme alatt oly természetesnek is látszik, hogy az anyanyelv első helyet foglal el az iskolában és a közéletben, volt olyan időszak és hosszasan tartó, ínidőn a nyelv, „melyet kincsként hagyának reánk eldődeink, a nyelv, melynél erősebb védfala a szabadságnak nincs, mint köszörületlen gyémánt, a tudatlanok által lábbal tapodtatott*, midőn mellőztetés kigúnyolás volt jutalma azoknak az Íróknak és költőknek, akik ezt szólaltatták meg, akik hittek ennek jövőjében és művelését sürgették. De az eszmék, melyeket egy Zrínyi, Révai, Kazinczy, Kisfaludy hirdettek, a magvak, melyeket elhintettek s mondhatnék, szivök vérével öntöztek, el nem enyészhettek nyomtalanul. A nemzet, bár későn, midőn azoknak diadala felől kétségbe esve, már nem egy hű kedély törött meg vigasztalás nélkül, átértette, elfogadta, életbe léptette azokat. Nyelvünk ma már az iskolában, közéletben, tudományban és művészetben elfoglalta a maga méltó helyét. S előttünk ma nem lehet nagyobb kötelesség, mint ennek ápo
