Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885

17 gondolkozás-, akár tanulás-, akár tapasztalás utján jussunk hozzá, csak akkor tekinthetjük az igazságot birtokunkban levőnek, mikor azt magunknak formulázni s a nyelv által is kifejezni képesek va­gyunk. Minden igazsíig, minden eszme, minden érzés, ha a nyelv által határozott alakot öltött, ha ugyszólva átment a hangbeli meg­testesülésen, de csak is akkor, szellemi és nyelvbeli fejlődésünknek együttes haladását jelzi. A nyelv igy tekintve nem annyira a már megismert igazság, hanem sokkal inkább a még ismeretlen fölfede­zésének eszköze, s mint ilyen a szellem fejlődésének legbensőbb és legfontosabb tényezője is. »Nyelv nélkül nincs ész, ész nélkül nincs nyelv11, igy állítja fel a tételt Müller Miksa.1) Az ész, az embernek e legtündöklőbb sajátsága, csak a nyelv által lehet azzá, a minek lennie kell. Mint a gyémánt csak saját pora által csiszolva nyeri meg valódi fényét, hogy a sötétben is megtartsa azt, úgy az ész is csak a nyelv, ezen legtökéletesebb és legszellemibb eszköz által szerzi meg azt a ké­pességet, hogy a dolgok titkait kikutassa, s a bennök rejlő törvényt, rendet és czélszerüséget földerítse. Darwin szerint: „a nyelv az embernek legnagyobb találmánya.*2) Müller Miksa a nyelvtudományról tartott »Felolvasások* be­vezetésében3) következőleg nyilatkozik a nyelvről: »Még nem mond­hatjuk meg, mi a nyelv. Lehet a természet szüleménye, lehet az embernek mesterséges müve, vagy Istennek adománya. De akárme­lyik körbe tartozzék, meg fog tetszeni, hogy a maga körében nincs, a mi fölül haladná, avagy csak hozzá fogható volna is. Ha a ter­mészet szüleménye, akkor legutolsó és betetőző terméke, melyet csak magának az embernek tartott fönn. Ha ember készítette raü, a mű­vész embert majdnem isteni teremtővé látszanék magasitani. Ha is­teni ajándék, akkor Istennek legeslegnagyobb adománya, mert ál­tala szólott Isten az emberhez és szól ember az Istenhez, imádva, könyörögve, elmélkedve.“ „A nyelv, mondja Steinthal*) átvonul a szellemnek egész ér­*) L. Felolvasások II. köt. 78 lap. *) L. Darwin: Az ember származása magy. kiad. 74. . r i-si. * c i 65«A«o£ 3j L. Felolvasások. I köt. 4. 5. 1. 4) Gesammelte kleine Schriften I. B. S. 4G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom