Református Kollégium, Marosvásárhely, 1885
18 lódi értelemben csak a beszólósnek összességét lehet nyelvnek nevezni. Mert a szavak és szabályok szétszórt zűrzavarában, melyet nyelvnek szoktunk nevezni, csak ama beszólás által létrehozott egyes tény van jelen. A tulajdonképeni beszéd azonban ama cselekvésben áll, hogy ezt a szellem valósággal létrehozza; a nyelv élő lényege csak a szófűzésben nyilatkozik. Ez az igaz, az első. A szavakra és szabályokra darabolás csak élettelen munkája a tudományos szétta- golásnak. Ezen első tételt azonban csak a következő fontosabb és mélyebb jelentésű második tétel alapítja meg : A nyelv képző szerve a gondolatnak (Die Sprache is das bildende Organ des Gedanken : 64. 1.) Nem csupán helytelen ezt, mint élettelen eszközt tekinteni, mivel csak jelenlevő tevékenység és a tevékenységben elmúló élet, hanem el kell ismerni azt is, hogy ennek alapja abban áll} miszerint ez nem valami a szellemtől idegen, előtte levő tárgy melyet megragadhat, sőt inkább egyfelől csak a gondolattal együtt áll elő, s másfelől a gondolat csak az értelmi működésnek a hanggal való összeköttetése által fejlődik ki. Ez az a még ma is sokféleképp félreértett egysége a nyelvnek és szellemnek. A igazság felületessé van téve és megrövidítve, ha azt hiszik, hogy nincs általános képzet nyelv nélkül; a mélyebb és tökéletesebb ismeretnek meg kell érteni, hogy minden általános, minden tulajdonKéppi emberi gondolkodás csak a nyelv által történik. De mégis nincs meg a nyelv a gondolkodás előtt, valamint a gondolkodás sincs meg a nyelv előtt; hanem mindkettő előállásánál és lényegénél fogva, eredetileg egy. A gondolkodásnak ezen összefüggése a nyelvvel azon alapszik, hogy a fogalom képzése s egyúttal minden helyes gondolkodás csak azon módon lehetséges, hogy az eredeti képzet a nyelvnek, a hangnak közvetítése által valóságos tárgyiasságba vitetik át, anélkül azonban, hogy ezért a subjectivitástól elvonatnók. Mert midőn a nyelvben a szellemi törokvés utat tör magának az ajkakon keresztül, annak eredménye az egyénnek saját füléhez visszatér s igy azt eszközli, hogy a képzet, midőn a hang által tárgyiassá válik, a subjectiv erővel szemben tárgygyá lesz, s mint ilyen, újra észrevéve és fölfogva, alanyivá lesz. Csak midőn a dolog ily módon, mint
