Református Kollégium, Marosvásárhely, 1884

1

IT

vunkká tesszük, mint ő, s óletünkkol is kitüntetni igyekezünk, mint ő, hogy nem az a jutalom, mit olcsó zsoldkónt vet ölünkbe a véletlen szeszélye, hanem az, mit homloka verítékében a szabad kar keres. Ilyen módon, mind az, a mit idvezültünkben szerettünk, tiszteltünk, bámultunk, velünk van és fog maradni szivünk utolsó dobbanásáig, sőt az utódoknak elbeszélve, megmarad az idők végtelenségéig, mindörökké. Úgy légyen!