Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

751 ezen erejöket a közigazság érzése sérelme nélkül csakis azon törvényekre nézve gyakorolhatták, melyek által az udvar ma­gán haszna nem érdekeltetik ; olyanokra pedig, melyek által a polgárok birtoka épen az udvari kamara követelései ellen czé- loztatott biztosíttatni, változtató hatással nem lehetnének a nél­kül, hogy a felséges udvar ne látassék az ország rendéivel kö­zösen gyakorolni köteles törvényhozó hatalmat- saját kamarája hasznára önhatalmúlag gyakorolni a jogok bátorsága koczkáz- tatásával. c. Még azon esetben is, hogyha a fiscalitások követelhetése határidejének az 1588-ik esztendő vétethetnék azon általá­nos jogi szabály szerint, hogy kétség esetében a birtokos részére kell ítélni az igazságot, főiskolánk nem idéztethetett volna a kér­dés alatti dézmáért a productionale fórum eleibe. A 2-ik szám alatt másolatban ide mellékelt 1587. októberi 8-ik1) törvényczikk ugyanis, melyben az ország rendei köszőnetüket nyilvánítják, hogy akkori fejedelem Báthori Zsiginond a Vásárhelyi iskola tani tóinak s tanulóinak táplálásokra méltó és szükséges subsidiu- mot rendelt, hihetővé teszi, hogy a kérdés alatti dézma már akkor conferaltatott — a menyiben a Vásárhelyi iskola régibb történeteit emlékezetben tartó oklevelekközül egyikben sem ta­lálhatnia legkissebb nyomára is annak, hogy az irt iskola a petresi dézmán kívül valaha valamit nyert és birt volna feje­delmi adomány utján 8 inig az ellenkező bé nem bizonyosodik, a Vásárhelyi iskola mint követeltetett birtokos mellett áll azon praesurntio, hogy az idézett törvényczikkben érdekelt — még pedig táplálásra rendelt subsidium, épen a kérdés alatti petresi dézma volt.2) Nem gyengíti pedig ezen praesurntio védő erejét az, hogy az 1-ső szám alatti irományban a kérdéses dézma Bethlen Gábor J) Lásd erdélyi országgyűlési emlékek Budapest, 1877. III. kö­tet 232. lap. 2) Ezt bizonyítja Kovácsóczy Farkas — Báthori Zsigmond feje­delem cancellár jának 1590. kelt válaszlevele a beszterczei tanácsnak azon kérelmére, hogy ne kényszeritessék a vásárhelyi iskolának ren­delt dézma szállítására. A válasz igy hangzik: „Prudentes ac circumspecti domini amiéi honorandi! salutem et officiorum benevolam commendationem. Accepi litera8 dominationum vestrarum, quibus petunt ut meam pro eis apud illustrissimum principem interponam operám, quo sua cel- situdo privilégium vestrum super immunitate devectionis decimarum in vigore relinquat, neque vos ad devehendas decimas in usum scholae

Next

/
Oldalképek
Tartalom