Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
728 Magdeburg, Nantes, Oxford, Placentia, Querfurfc, Regensburg, Strasburg, Tübinga, Upsalia, Roma. Zagrab, York, Yalentia, Delphi, Sparta, Corinthus, Athene, Bécs, Madrid, stb. 1809. előtt A., B., C. betűkkel voltak jelölve a szobák, legújabban arab számjegyekkel. A főépület bejárója — kiskapu — mellett levő első szoba conserxatoriumnak (— raktár) használtatott, hol az intézet levéltárát s féltőbb tárgyait tartotta és a hová idegenek is levelesládáikat, mint biztos helyre betették őrzés végett, fizetvén minden egyes láda őrzéséért minden évre 6 német forintot (2 pfrt 50 kr.) az elöljáróság 1810. ápril. 7. hozott határozata értelmében. Megelőzőleg a Nagy terem mellett álló kis szoba volt a conservatorium, melyet később „carcer“-nek használtak a hibázok bezárására. Ebben most a könyvtár többes példányai vannak elhelyezve. Az épület nyugati végén a földből a hely lejtősségénél fogva kiemelkedő 1/3 részében pincze van, melyet 1829-ig korcsmának használt az iskola (647. 1.) Ettől fogva pedig az uj kisterem és a mellette levő régi kisterem (az 1767. újra épített 9 szobának Kis-köz felöl levő másfél szobájából alakitatott át kisteremmé) legalsó részével nyomdahelyiségül szolgál. l) bán) nem tudjuk. Való ugyan, hogy Nyujtódi Borfiára és Járai Margit székely vásárhelyi apáczák házokat 1576. eladták a város papjának Göcsi Máthénak. De ebből nem következik, hogy ott zárda és templom is volt volna, az saját házuk volt éppen úgy, mint Ilyei Diénesi János özvegyének, Harinai Farkas Dorottya Szent Ferencz rendi apáczának a székely vásárhelyi minoriták kolostora mellett háza volt, s vallja, 1503. hogy őt az anyja leány negyedéért, menyasszonyi ajándékáért és hozományáért kielégítették. Negyedik templomnak a szentkirályit Írja a Szerző, túl a Maroson. Nem láttam adatot arra, hogy Szentkirály Vásárhelyhez tartozott, vagy kiegészítő részét képezte volna. A 6 községet megnevezik a régi Írók, melyekből a város alakult, de Szentkirályt nem említik. 1471. okt. 26. Toldalagi András birtokát, Toldalag helységét, a szentkirályi Paulinus kolostornak hagyományozta egy halastóval, úgy azonban, hogy azon halastóból a Paulinusok lehetőleg juttassanak halakat a Minoriták vásárhelyi és leifalusi kolostorainak is és a Toldalagi parochialis egyházat isteni tisztelet nélkül ne hagyják. Ennyi érintkezést találunk csupán a vásárhelyi és szentkirályi szerzetesek között. Köszönettel fogadjuk a felvilágosítást, ha talán tévedtünk állításunkban. (Gr. Toldalagi család levéltárában.) Tört. Tár. 1888. *) A nyomda helyiség bővítése végett 1868. építettek a kertben egy tagos szobát.