Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
454 d) ha rósz magaviselet által érdemetlenné nem lesz az egyszer választott, úgy vég kiképeztetéséig húzza a kamatot. 10—12000 ezer írtra ment vagyona. Azonban annak csak fele jött he, ki lévén adva zsidóknak nem lehetett fölvenni. Könyveit — 427 mű — kollégiumunk könyvtárának hagyta. 1823. okt. 5—1825. május 20-ig könyvtáros és ezután 1825—1826-ban, két évig, osztály tanító volta poétika klassisban. Született 1801-ben, meghalt 1868. novemberben. Hamvai Szolnok-Doboka megyében Bethlen község „Jéruzsálem“ nevű erdős hegyének tetején pihennek még eddig jeltelen sírjában. Atyja Sámuel, sz.-bonyhai pap; anyja Csolnakosi Klára; nagyatyja Zsigmond gegesi és nyárádszeredai pap volt. Ezen albisi Bőd Péter rokon-utóda az éppen egy századdal előbb — 1769. elején — elhunyt híres Írónak, tudós papnak, fel- sőcsernátoni Bőd Péternek. 30. HßgedÜS JállOS, természetrajz tanára 1846. aug. 25—1857. Bőd Péter nem fogadván el a tanári hivatalt, egyfelől nem kedvező anyagi körülmények és a tanításra megkivántató eszközök meg nem szerezhetése, másfelől pedig hajlott kora miatt: az e. főtanács az aug. 25-én tartandó gyűlésre beküldendőleg jelölést rendel az üres tanszékre junius havában. Megelőzőleg február 7-én a tánári kar az üres tanszék tantárgyai előadását következőleg osztotta be: Bolyai F. tanít mathematika és physika geographiát; Dósa E. német nyelvet; Eresei J. botanikát; Török J. neveléstant és Szász I. franczia nyelvet. Szept. 5-én jelenti az igazgató, hogy a közelebbről tartott (aug. 25.) e főtanács közgyűlésében megválasztott professor szállása az e. főtanács határozata értelmében még egy egész évre kiadható. Ki is adatott száz pgő forintért 1846. szeptember 29-től 1847. szept. 29-ig és ezen összeg a prof. özvegyi alap nevelésére fordittatott. November 14-ig még nem kapott az elöljáróság hivatalos értesítést a tanár választásról, ezért föliratot intéz az e. főtanácshoz. Yégre megérkezett s decz. 19-én fölolvastatott az e. f. tanács aug. 26-án kelt, de ide csak folyó decz. hó 5-én küldött rendelete, melyben az elöljáróságnak kötelességévé tétetik, hogy a Kelemen József halálával ürességbe jött tanári székre, zoológia, botanica, mineralogia, geographia, paedagogia, német- és franczia nyelvek tanítására 669 vmfrt, só-pénz és szállás adás mellett (mig Borosnyai él) megválasztott Hegedűs Jánost a tanulása folytatására engedett egy évi idő kitelése után igtassa be s az