Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

ha eljön, ez megeshetek, úgy hogy egyenesen mathesisre menjen által. Akkor erről többet beszélünk: addig pedig az újévi aján­dékot elvárva maradok sat. 1845. decz. 2 M.-V. barátja Bolyai Farkas. Ne fárassza magát még nekem is válaszszal, legyen majd maga eleven válasz.“ Az elöljáróságnak, a mint Dósa következő levele mutatja, tagadó választ adott. De Dósa Elek azért még most sem hagyott fel a reménnyel, hogy Bodot megfogja nyerni a kollégiumnak. „Követeink által küldött leveleidet — írja decz. 14-én—vettem. Az elöljárósághoz czimzettet nem adtam be s nem is fogom be­adni, mig arra nem kényszeritesz, azaz oly okokkal meg nem győzsz tagadó válaszod helyessége felől, melyeknek hódolni kén- telenittetem. Mivel pedig kecsegtetem magamat azzal, hogy ily okokat találhatnod nem sikeriilend, hogy az okok kereshetésére használandó időnek rövidségét önmagad előtt se használhasd ment­ségül : kinyilatkoztatom, miként nem csak egy pár hétig, mint irád, hanem négy pár hétig is szives örömest készek vagyunk mind én, mind az elöljáróság várakozni, meglevőn affelől győződve, hogy mentői több ideig fontolgatod jelen kétségeskedésednek okait, annál kedvezőbb válaszszal fogsz megvigasztalni*. 1846. jan. 7-én irt levelében még egyszer kisérletet tesz Dósa: „Elannyira óhajtunk mind mi, mind elöljáróságunk téged főis­kolánknak megnyerhetni, hogy csak nem tetszésedre bízottnak vélheted jöveteled ideje meghatározását. Ha azt nyilvánítod, hogy 1847. szeptember 1-ső napjáig be nem köszönthetsz, elöljárósá­gunk kész leend a mltgos főkonsistorium előtt kérni az iránt, hogy addig utánad várakozhassunk, a tanszék helyettesítéséről gondoskodandók. Paedagogia legyen a főtárgy s annak tanítója paedagogarcha is legyen, különben is az erdélyi főiskolákban a természet tudomá­nyokból nyert calculus, sem az orvosi, sem a bányászi pályán tekintetbe nem vétetvén. Szolgálatod ideje isteni s emberi törvények értelmében el­tölt. . . az ifjú gróf Bethlen Sándortól tudom, miként kész Bethlen Ferencz gróf, ha te akarod, szolgálatodat be végzettnek tekinteni, úgy pedig, hogy az inscribált jószágot is kiadja. Ezeket igy baráti bizalommal közölve arra kérlek: 1. Hogy a most és ezelőtt általam használt inditó okokat ne tekintsd olyanoknak, mintha én óhajtásunk teljesítésére erő­szakolni akarnálak. Ettől Isten mentsen ! Mert ha részedről az ajánlott hivatal csak is bár erkölcsi kénytelenségből és lelked su­gallata ellenére fogadtatnék el: akkor tanácsosabb most és hatá- roxottan visszalépni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom