Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
422 professorok tétele módjáról, tanításról, papok, mesterek stb. rendbeszedésiről. Éhez képest minden tekintetben igaznak marad az, hogy a tudományoknak valóságos hazája itt van, s ha az ember már egyszer erdélyi embernek születvén nem is lehet idevaló s annálfogva nem élhet a lélek valóságos elementomában, csakugyan mégis megérdemli a költséget és fáradtságot, hogy az ember egy-két esztendeig közöttek lakjon, kivált ha aztán mikor visszatér, nem kell attól tartania, hogy ide ki elköltvén pénzét, otthon, mivel nem tud úgy ámítani, mint sok nagy szájú ember, kénytelen lesz vagy más életneméhez fogni, melyre épen nincs készülete, vagy magát megalacsonyitva máson élődni, mint a smarozer állatok és plánták. A világ drága, esztendőre 1000 bankó forint kell, az uti-költség még többre megy, mint a helytt ülés. Physikát, chemiát, naturális históriát, nyelveket s valóságos philosophiát valójában itt lehet tanulni — theologiát, históriát stb. otthon is úgy, mint itt.“ 1832. márczius 23. Bodnak a stipendiumról írván terjedelmesen, igy folytatja levele végefelé: „A stipendiátusok minden héten megexaminaltatnak a hallgatott Vorlesungokból, ezenkivül minden semester végén megexaminaltatnak a philosophica és theologica facultástól a „hallgatott Vorlesungokból; de ezektől a magyarok, mint már rendszerint nem gyerekek, dispensaltatni szoktak egyáltalában. Furcsa is lenne, ha ez reánk is kiterjedne; mert barátom „parva sapientia regitur mundus“ Németországon is, én ezt propria experientia mondom, mert magam is kiáltván két exament, vala módom tapasztalni. Itt se fonják tudományból a kertet, pauci, quos aequus amavit Jupiter! A németországi nagy embereket, a milyenek a szónak igazi értelmében vannak, együtt sehol se lehet feltalálni. Itt is több a Pfuser, mint a Meister, ámbár szeretik magokat eleven könyveknek nevezni, de sok nyomdai hibákat találhat bennek a figyelmes olvasó nagyobb résziben. Mind a mellett is vannak valóságos tudós emberek is imitt-amott, de a mégis furcsa dolog, hogy mindenik magát tartja elsőnek s a maga tudományát infragabilisnek. Csakugyan nem lehet csudál- kozni rajta, ha meggondolja az ember, hogy Németországon a tudomány olyan, mint a portéka, melyet a professor katedrájából úgy árul jó drágán, mint nállunk a kufárné az almát a piaczon s abból él nagyobbrészint, amit eladhat. Innen vannak a különbféle nevek alatt kitrombitált leczkék; innen a különbféle, gyakran excentris hasisra épített systemák; innen a sok szerencsétlen munka. Auri sacra fames, quid non mortalia pectora cogis! Ezért neki kezd a német még pelyhetlen korában egy ideának s azt addig furja-faragja, mig jól-rosszul keresztül viszi, ebből szár-
