Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
340 retettel viseltetett: julius 20-án megválasztatott, szeptember 1-én meghivatott s nov. 22-én székét elfoglalta. Tantárgyát alaposan és teljesen ismervén, értvén és átérez- vén a különben száraznak tetsző dogmát is egyszerű, de azért méltóságteljes előadási modorával vonzóvá és kedveltté tudta tenni tanitványai és mások előtt is annyira, hogy előadásáról elmaradni: önmaguk ellen elkövetett véteknek tartották volna tanitványai. Kidolgozott kézirati cursusai halála után is keresettek voltak és igy az ő eszméit, érveit és igazságait elfogadva használták s irányadóul, forrásul tekintették utódai az erdélyi ref. theologiai tanszékeken. A papi hivatal folytatására ünnepélyesen kibocsátandó uj lelkészek megvizsgálására háromszor nevezte ki a püspök közel egymásután: 1825. Magyar-Régenben, 1827. M.-Vásárhelyit és 1828. Bonyhán tartott synodusokra, s az akkori szokásos közbeszólókat, kik nem a tárgy érdekessége és tisztázása s felvilágosítása, hanem hiúság, elménczség és elmésségök mutogatása végett tettek kérdések, ellenvetéseket a felelő precedenseknek (úgy nevezték a felszentelendő papokat): élezés és a tudomány mélyébe ható kérdései, észrevételei és megjegyzései által rendre s önismeretre utasította. így tett az iskolai nyilvános vizsgálatokon is az alaptalanul objieiáló egyénekkel. Haláláról az „Erdélyi Hiradó“-ba (1832. II. 52. sz.) beküldött tudósítás ekép jellemzi: „Az idvezült tudós és a szónak valódi jelentésében jó tanító is volt, mely két oly ritkán párosított tulajdonságoknak becsét egy harmadik s tanitószékeink rendeltetésénél fogva csaknem legelső tekintetre méltó tulajdonság nevelte, az az okos kíméléssel párosított törvényesség, t. i. az a józan és a dolog állása által feltételesitett egyenes Ítélettétel, melylyel a több esztendőtől fogva kormánya alatt volt tanuló ifjúság szabad munkásságát, a törvény és egy erkölcsi nevelő-intézet czélja által meghatározott határok között mérsékelte a nélkül, hogy az oktalan, s ritkán menthető keménység, vagy a felelet alá jöhető engedékenység egyaránt kárhoztatható hibáiba esett volna.“ Hasonló vonásokkal jellemezte őt — tanára, s később kartársa Bolyai Farkas is emlékkövére készített siriratában.1) A tudós férfiú, kinek lelke a tudomány legmagasb régióiban is oly bámulatos biztossággal szárnyalt, igazság és emberszeretete által va- *) *) Mint egy déli nap fogytára elsötétül a vidék: alapos s épületes tudományu, tiszta lelkű s okos, csendes kormányu theol. professor a. cs. (alsócsernatoni) Molnár Sámuelnek a marosvásárhelyi Kollegium ifjai, megannyi élő emlékek, a jövő időkre emelték 1833-ban, azt az áldást kívánva az itt porló szívre, mely atyai érzéssel befogadott félezerrel vert, hogy az ő 5 árvái is bár egy-egy atyai szívre találjanak.
