Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
337 nak: de mikor az élet kortinája leesik, a bel-ég nyílik fel; mint a lemenő nappal csak szoba gyertyája aluva ki, véghetlen templom boltozatán számtalan gyűl. A határhalomnál az esti pirulát reggelivel találkozik, két arcza az öröklétnek, egyik a múltra pirul, másik a jövő örömre gyulád s amannak könnyei ennek gyöngyeivé válnak. 80 év tája a pólus körébe esik, hol az éjt csak északi fény világítja: de nem verhetne a roncsolt szív melegen a jegek közt, ha ezen téllel nem egy felsőbb tavasz jőne szembe, hol az elveszett paradicsom életfája virágain mint méhek úgy repesnek a sárt nem ért mosolyogva érkező kisdedek s a salakot letetteket rokon lelkek fogadják az aeol lanti szótlan sóhajokra örömmel zengő ligetekben — s túl azon még szebb édeneket mutató kristály-hegyeken tanító serafimokat bámulva hallgatják a Newtonok. Egy kékellő halmon térdel Kain Ábel előtt bocsánatért, s a midőn ez kétszeres szeretettel hajolva hozzá egybeölolkezve imádkoznak s Káinnak minden utódai követik; első szüléink, majd hálára emelik, majd gyermekeik ölelésére'hajtják karjaikat s velek együtt sir az ég, s a mennyei essön a hajdani szivárvány mássa vérözön után a visszanyert éden győzelemkapuját festi s a láthatlant fedező szent fclleg is örömkönyet hullat az újon született testvérek keresztségére. Csak ezen tavaszt várhatom én s várom is; az örökre elmúlttal ha megkináltatnám úgy a mint volt is, azt mondanám: Múljék el a pohár! 1804-ben május 4-dikén köszöntettem itt be; a virágos élőfa füle- miléje rég elnémult udvából halál bagoly huhog, a virágok zúzmarává váltak s gyümölcs helyett hóval hajlanak az ágak — nem virágzik s nem terem többé a földön, csak a télre eltettből vehetni még valamit elő. Igen sokfélével volt oltva s mostoha időjárással keveset termett: egyik fele a Newton almájáról volt oltva, igyekeztem szaporítani, de az Édent s Tróját elpusztított könnyebben foganik. Csakugyan sok jó tanítványok szép sorára nezhetek vissza s valamely mag kelhet is még ki. Sírva kerestem az igazságot s a mennyiben szomjan maradtam, a kutfőhez közelitek; a mennyiben megtaláltam azon sóhajjal tűrtem a feszítést, hogy vagy én jó lelkiismerettel tévedek igen, vagy a feszitők nem tudják mit tesznek. Elhangzott már sok előttem volt tanárok szavai után az enyém is: de mikor a most szólók elnémultak lesz(nek) is, pusztában kiáltó szó helyett úgy hangozzanak ezen falak, hogy az ifjúság vénsége al- kotmányába(n) is kedvesen zengjenek vissza! Századokig maradjanak a Hon brilliantok feletti drágasága befogadásául! s gondos kertészek öntözzék a tavaszi reményt az igazság s szeretet tiszta kútfejéből. S a helyett, hogy némely bibliotlieca sirkő-sor itt nyugszik a porban Newton Archimedes — ezen falak kövei hozzák életbe az idők geniussait s mutassanak az isten képeiről az eredetire! S támasszák fel a halottakat külön fagyos sírjaikból, hogy az egymás ellen emolt rövid karok szeretet által véghotlenülvo öleljék be a világot, miképen isten öleli azt. Ifjak! becsüljétek meg ezen falakat, melyeken kül az élet zivataros nappalán nem tanáltok menedéket a koporsó fedélig. Ezek között építsétek azon belső falakat, melyek a villámokat levezetik: Hic tnurus a he neus eeto, nil conscire sibi, nulla pallescere culpa. De erre kimért rajz szerinti állhatatos munkásság kell, s erre pedig erőt és tüzet a mértékletesség ,és a hit ád. Állatból emberre az a pillanat az átmenet, mikor az Isten megjelenik a lélekben: első szívverése egy uj angyalnak; nem lehet az többé 22*
