Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
301 Előadási és társalgási modora, barátai s természete. Tantárgyát rendkívüli élénkséggel adta elő leczkeéráiu, s habár az Arithmetika eleje előszavában igen helyes tanácsot adott az oktatásról, hogy „az okos nevelő a természet fejlődését szemérmes tisztelettel kisérje s annak jeladására figyelmezve, gyengéd, vigyázó kezekkel közelítsen segítségére sat.: () maga követni és megtartani nem tudta az önalkotta szabályt. Lángesze korlátokat nem ismerve a földről egyszerre a Siriusig emelkedett, hová közepes észtehetségii tanítványai, kiket mindannyi Ve- gaknak tekintett, kisérni éppen nem voltak képesek s a jelesebbek közül is csak azon kevesek, kikre az ég születésükkor kedvezően mosolygott. Egyszer a többek közt, midőn a táblán egy problémát kidolgozott s tanítványai a legfeszültebb figyelemmel kisérve sem értették meg: fija — Gergely — bátorságot vett magának a nem értés kifejezésére s kérte, hogy még egyszer magyarázza el. Mintha a csillagos égből a föld sarába rántották volna le, oly megütközéssel vetette fiára s többi tanítványaira villám szemeit, mondván, hogyan lehetséges, hogy azt ép és józan eszü ember ne értse? Másodszor is előadta, de illusiojá oda volt egészen. Egy oly teremtő észnek, mély ítélő s rendkívüli emlékező tehetségnek, minő az övé, fogalma sem volt a középszerű s még kevésbbé az azon is alól álló tehetségről. így a legmagasabb eszmék és gondolatok, mint ismeretlen meteorkő-eső, hullottak el. Előadás közben néha eltért tárgyától s fellengős filozófiai eszméit ragyogó költői nyelven adta elé. Az ily szellemi pihenések nagyszerűek voltak; az ifjúság mintegy elbűvölve órákig hallgatta volna, ha a más leczkére szóló csengetyü hangja félbe nem szakítja az igen-igen érdekes előadásokat. Tanítványait holdvilágos tiszta estvéken elvitte a vártemplom előtt levő magaslatra s ott tanította csillagászatra, nem csak tanítványait, hanem az oda mintegy csudálkozásra csoportosan tódult nagy tömeget. Csak éjfél felé ért véget ilyenkor az érdekes tanítás — a földről tanításával az égbe felszállott tanár kisérő tömegét is magával ragadta s nehezen bírt megválni kedves tantárgyától s le- szállani fényes csillagaitól a föld porához. Magas röptű szelleme ilyenkor csapougott, rajzolta Isten mindenhatóságát, bölcs alkotásait, az örökéletet, a lélek halhatatlanságát, festette élénk képzelő tehetsége a túlvilág képeit. Minő kár, hogy gyorsírók nem örökíthették meg az ajkiról elhangzott magasztos eszméket. Egy eszmetár (repertórium) lett
