Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
284 gette, hogy ásassanak sirt neki, s midőn e szándékától elállani semmi áron nem akart, tanitványa Keresztes Nándor tudván, hogy soha sincs pénze, igy szól: „Professor ur, a sirásókat megfogadtam, pálinka és étel kell nekik s egy kis előpénz, addig nem fognak hozzá a sirásáshoz.“ „Üsse meg a menykő“ szokott szavajárásával hagyott fel sürgetésével. (Keresztes Nándor elbeszélése után.) Müvei: Az élet majdnem mindennapi szükségeivel küzdő s ezen kívül családi, házi tűzhelyénél is folytonosan zavart, zaklatott tanár lángszellemét az élet viharos, zivataros hullámai nem zsibbasztották el, nem törték meg, sőt mondhatni erejét edzették, fokozták. A szél a kis lángot eloltja, a nagyot éleszti. Ha ez nem áll: úgy nem születik meg a Tentamen, nem lát napvilágot az „Öt szomorujáték“ s több más különböző irányú eredeti s csak kevés fordított müve Bolyainak, melyeket itt egyszerűen elősorolunk. A) Mathematikai müvei: 1. Az arithmetica eleje. (Az előszóban irt módon.) B. B. F. Mathesist és physicát tanító P. által. M. Vásárhelyt, 1830. 8r. 1—162 1. Elől: czim és előszó 10 levél. I—XVI. lap és két levél lapszám nélkül; hátul egy élőfa (tábla), melynek alján ez áll: A deákba két élőfa vagyon: egyik az Idbe másik az Űrbe gyökerezve, egybefolyó koronáikkal. Az örökkévalóságra nyíló győze- delem kapuja az igazságnak. A kinyomatási engedély 1829. okt. 12-én költ. Az előszóban eléadja mentségét előbb ezen munkácskára, azután a május 4-én 1829-ben kihirdetett deák munkájára, illetőleg a Tentamen előfizetési felhívására nézve. 1830. máj. 26. Bőd Péternek irt levelében panaszol, hogy e müvét helytelenül Ítélték meg a nem szakavatottak: „ A magyart már megítélték, prókátorok s prókátorai a gonosz ügynek, pedig egyik sem olvasta; elhallgatnak, mikor azok szólnak, a kik megolvasták lessz, s reményiem győzni fog az igazság. “ 2. Tentamen. Erre az előfizetési fölhívást, mint előbbi müve előszavában is emlité, 1829. május 4-én irta és küldötte szét. A kiadást az előfizetés utján begyülendő összegtől tette függővé. Az aláírás idejét két és fél hónapra julius közepéig terjesztette ki, s minthogy ily rövid idő alatt majd semmi sem gyűlt — a lassú köz-