Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
250 grata et accepta est.“ A főkonsistorium ezt egyszerűen tudomásul vette s napirendre tért; Antal pedig N.-Baczonban az ugyanazon évben tartott synodus szine előtt is letette az esküt, hogy az egyház jóllétét, boldogságát híven, buzgón és lelkiismeretesen fogja munkálni s annak jogait, törvényeit pontosan megtartani. Ezzel 35 évig tartott tanári működése véget ért. És ezen hosszú időt intézetünknél nem töltötte csupán a hivatalos kötelességek egyszerű teljesítésével, a leczkeórák kitartásával: nevelő is volt. A jó igyekezető, szép magaviseletü, szorgalmas és lőrék vő ifjakat pártolta, segítette, tanácsolta, azoknak atyjok, testvérük, barátjok volt; intette, dorgálta, megfeddette a kötelesség- mulasztókat. Az igazgatói, tanvezetői tiszteket többször viselte dicséretesen és az elöljáróságnak mindig teljes megelégedésére. — A tanügy lendítésére s a mivelődés messze és széles körben kiható előmozdítására lankadatlan munkássággal törekedett; a halhatatlan emlékű Gecse Dániel emberszereteti (philantropicum institutum) intézete létesítésében nem kis része volt. Az egy korú, egy gondolkozást! „pár nobilo fratrum“ együtt dolgozta ki a kollégium Vásárhelyen első 100 éves fönnállásának emlékére a vártemplomban tartott ünnepélyen a Gecse fejében fogamszott emberbőldogitó nagy eszme megvalósításának tervét. Tanárságának ez monumentális müve. — Nagyravágyás nélkül lett nagygyá s minél magasabbra emelte a gondviselés, annál kegyesebben tekintett vissza egyszerű eredetére. Alázatos, szelíd, emberbecsülő természetét nem változtatta meg sem a püspöki méltóság, sem az érdem elismeréséül a fejedelemtől 1838- ban nyert nemesi rang, sem az 1845-ben kapott megtisztelő kir# tanácsosi czim. A vallásból merített azon örök igazság, hogy Isten előtt nincs személyválogatás, oly mély gyökeret vert Antal szivébe, hogy igénytelen atyját s testvéreit fényes és nagy úri vendégei között is tanári és püspöki asztalához ültette mindig — atyját épen első helyre. Az ő példája megczáfoltaa „honores mutant mores“ latin közmondást. Mig a világ fiainál, a tapasztalat bizonyítása szerint, a porból fölvergődött uj emberek, a szerencse kegyenczei a legtöbb esetben nem akarják megismerni s mintegy röstellik szegónysorsu rokonaikat: Antal épen dicsőségének tartotta azt. Ő maga szerezte meg magának az igazi nemességet.1) A természettől nyert helyes gondolkozás és társadalmi állásánál fogva minden rangú, sorsú ős állapotú emberekkel való gyakori érintkezés mellett a klassikus írók folytonos olvasása, tanulmányozása eredményezte Antalnál a klassikus műveltséget oly mértékben, hogy ha a természet rendje és törvénye *) *) Nobilitas sola est et unica virtus. Juvenalis Sat. VIII. k. 2ü.tv.
