Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
16* létől nyert tekintély és hatalommal, ha talán még el nem enyészett volna teljesleg az ellenkezés. — E követség tehát, a mint megérkezett a városba, előbb minden ügyet és egyenetlenséget bizonyos föltételek alatt kiegyenlítvén, rendbe hozván a tanácsosai, mindkét iskola tanulóifjúságát, tanítóit és tanárait összehívta a régi iskola udvarára s az uralkodónak — a sárospatak-gyulafekórvári vándor kollégiumnak Marosvásárhelytt örökre leendő megállását, letelepedését tárgyazó határozatát ünnepélyesen kihirdette. A két iskola egyesülése április 30-án — szombaton — ténynyó vált s ez által a székely főváros egy felsőbb nevelő intézetet nyert. — A deákok száma 110 volt az egyesüléskor. (Erdélyi múzeumi levéltár. Aranka gyűjtemény.) Az elvett iskolai, kollégiumi helyiségek, épületek. A Bethlen-fcle, vagy uj kollégium épülete ma is fönn áll és katonalaktanyának használtatik. Ez mostani alakjában négyszögü. 1716-ban az elvétel idején egyik oldala és homlokzatának három negyede volt kiépítve. Belső, vagy az udvar felől való részen fator- nácz van vasrácscsal; a homlokzat egy része alatt pincze. Azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az egész épületnek az elvételhez igen közel eső, sőt mondhatjuk ép az elvétel idejében hivatalos utón véghez vitt mérés után pontos mértékét adhatjuk: homlokzata (délre a főtér felé) 11 öl és négy láb, az emeleten 7 ablakkal, földszint 6-al, egy ablak itt a bejáró kapu helyére esvén; hosszúsága, illetőleg a keleti, vagy városra néző szárnya 31 öl és két láb, az emeleten 16 és földszint 14 ablakkal; ezen szárny vége (észak felé) 4 öl és 3 láb. A földszinti szobák boltozottak, az emoleten lévők monnyezetesek. Ennyit tudhattunk meg levéltári hivatalos okmányok alapján. Az ó, vagy kis kollégiumnak, mely 1702-ben vétetett el, csak helyét jegyezhetjük le és határolhatjuk körül egykorú leírás után. Határai: keletfelöl az Apafi-féle ház, melyet a reformátusok TI. Apafi Mihály fejedelemtől cambimn utján szereztek. Ezen ház homlokzata a Szentgyörgy-utczára nézett és kertjével együtt hosz- szan a Szász-utczáig terjedett. E ház ezen alkalommal a reformátusoknak meghagyatott a hozzátartozó kerttel együtt; éseákfélől határa a Szász-ulcza ; nyűgöt felöl a kőfal és szomszédság: a Kamuti-féle