Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

150 lészen gondja mind professorra, mind fundusra, az honnan interten- tióját várhassa, mind pedig szállására. Miért mostan is alázatosan kérjük a mltgs supremum konsistoriumot, hozzánk gyakorlani szo­kott istenes gratiáját mutassa most is; úgy ezen istenes jókívánsá­gunknak megadásában légyen munkás és második professornak ál­lításában szorgalmatos: mivel mostani T. professor urunk ő kglme az egyedülvalóságnak terhét igen megunta el is betegesedet^, meg is kedvetlenedet^ hadd lenne, a ki ő kegyelme mellett, mig Isten ő kglmót élteti, a kollégiumunk mindennemű administratiójának mód­jához szoknék, ha hirtelen halála történik ő kglmének (a minthogy bizony most is félünk rajta, ne kapjunk osztán imide-amoda, mint a pásztor nélkül való juhok, a mint eddig is megtörtént rajtunk sok rövidségünkkel ‘ és csaknem pusztulásával a kollégiumnak. Ezt pedig iterata vice, alázatosan kérjük a főkonsistoriumot, süketségre ne ve­gye1) stb.“ A fő konsistorium tehát nem vette süketségre az ifjúság kérését, hanem éppen figyelembe s azonnal alkalmas tanári ember után tudakozódott és ezt föl is találta a tokaji ref. egyházközség mi­volt, lelkes és buzgó fiatal lelkipásztorában, Szathinári Paksi Mihály személyében; meghívta haladék nélkül s kedvező választ nyervén, már deczember havában 30 frt 60 kr útiköltséget is küldött neki. 1716. február végefelé elindult Tokajból s márczius elején Fehérvárit volt, megkezdette a tanítást, folytatta 8 napig márczius 12-ig. Ekkor már Steinwille generalis ultimátuma megérkezett, 15 nap engedtetett a po- gyászolásra, készülődés és kiköltözésre. De forduljunk el még pár- perczig ezen elszomorító jelenet látásától. Az intézet minden előkészületet megtett uj tanára ünnepélyes fogadása és ellátására. Februárban csináltatott szárnál a asztalt, 3 széket, ágyat 5 frt 24 dénáron, vett 3 szekér fát 2 frt 6 dénáron. Egyéb akkori kiadások is láthatók a seniori számadásban, melyek Szathmári megérkezése és beigtatása alkalmával tétettek.2) Szathmári Paksi Mihály édes atyja, Szathmári István Bereg­’) Eredetije az erdélyi ref. egyházkerület levéltárában Kolozsvárit. 9—1715. 2) Hal 90 dénár, pulyka 7 2, egy kupa vaj 60, egy kupa méz 36, négy czitrom 36, két font riskása 24, lúd és récze 48, tojás és 7 tyuk 84, gyümölcs, hagyma, és füszerszám 81, czipó (a piaczról), olaj, man­dula, ásszá- vagy apró szőlő 63, czitromlé, áfonya vagy kukojcza i frt 14 dénár, (4082. kvtri szám alatt).

Next

/
Oldalképek
Tartalom