Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
126 Méltóságos fejedelmeké eö Nagyságoké; adtak-e valami exemtiot reá, nem tudja.“ Borbándon — Gyulafehérvár mellett — volt egy kis birtokok, vagy legalább házok. 1694. novemberben Alsófehérmegye alsó járásában eszközölt conscriptioban igy fordul elő: „die 11. nov. Borbánd, egyházi nemesek, portionatusok, özvegyek: Pósaháziné asszony öröksége, professorné, Fehérvártt lakik.* Die 12. nov. Magyar-Igen, Kapronezai György és Buzinkai György portionatusok.1) Az említett borbándi birtok jövedelme édes-kevés lehetett s abból bizony egy özvegy tanárné — ha egyéb mellékes jövedelem forrása nem volt ■— aligha kényelmesen ólt. Erre mvitat azon eset, hogy 1695, körül három ezüst poharát zálogba tette a kollégium seniorához s ezek egyikót, minthogy fizetni nem tudott, visszaadták a kollégium tanárai Kiskomáromi István és Kaposi Sámuel 1699-ben, igy kívánván hálájokat és tisztelőtöket kimutatni boldogemlékü elődjük iránt. (P. anyakönyv). Fia Pósaházi István, sz. 1667-ben. Tanulását Fehérvártt, atyja oldala és felügyelete mellett kezdette és folytatta s atyja halála évében 1686. nov. 27-ón subscribalt, lett deák. Neve után jegyezve más kéz által: „vir neque patri secundus, academicus,“ (Fehérvári anyakönyv 57. 1.) 1687-ben kiment Erdélyből Magyarországba s a Patakról már másodszor kivándorolt és Gönczre vonult testvóriskola anyakönyvóbe irta be nevét s folytatta tanulását Csécsi János se- niorsága alatt. Végre a miskolczi iskola rektora lett, innen akadémiára ment s visszatérve a bodrogkereszturi papi állomást nyerte el; innen 1710-ben a tolcsvai egyházközség választotta és vitte papjának, hol közel húsz évi hűséges pásztorkodása után, mint 1711- től fogva a zempléni egyházkör seniora, 1729. november 16-án végezte be tevékeny életét. Életrajza a „Muzeum Bremense“-ben olvasható. P. Istvánnak leánya, Jánosnak unokája, Csáji Márton miskolczi pap s később tiszán inneni dioecesis superintendenséhez ment férjhez s férje halála után, 1789-ben, még ólt. *) Teleki levéltárban.
