Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

117 bán voltunk a város népe, Rákó ez i^ Ferencz urunk őnsga küldte reá ma­gyar és német praesidiumát, Buzinkai U. egyetmását kihányták magával együtt és violenter occupálták az Cantor Miháli testálta házat, me­lyet az Ecclésiának hagyott volt, kiről az privilégiumok között Dobó Ferencz őnsga donatioja constal.“ Zemplén megye mihelyt megtudta Rákóczi ezen erőszakos el­járását, szerfölött felindult s ugyanazon hó 9 én tudatta a szomszéd megyékkel s 15-én már választ is kapott Szathmármegyétől: „Zem­pléni generalis gyűlésből emanalt levelekből értjük az pataki Scho- labeli Fő-Mesternek kihányatása felől Nsgtok és Kegytek mit Írjon, st.“ Ugyanazon évben aug. 10-én Patakon Wesselényi Ferencz pa­latínus elnöksége alatt királyi bizottság tartatott a pataki ref. egy­ház és iskolának Báthori Zsófia által elvett jövedelme és az erőszakosan megzavart vallásgyakorlás ügyében. Minthogy pedig Báthori Zsófia az elvett és foglalt javak visszaadását megtagadta: ez ügy Zemplén- megye táblájához tétetett át s bár az özvegy fejedelemné hibásnak találtatott, a hozott ítélet mégsem hajtathatott végre. Hasztalan sür­gették ez ügy lebonyolítását az evangelicus rendek, hasztalan maga Zemplénmegye mind a királyi felségnél, mind az országuagyok par- ticularis gyűlésén, mind az eperjesi táblán folytonosan 1669-ig a zemplénmegyei akták tanúsítása szerint. Buzinkai és Pósaházi egy időben léptek az egyház szolgált­jába a pataki iskolánál, együtt ették a száműzés keserű kenyerét, együtt teremtettek uj hazát a zaklatott kis seregnek és itt is együtt fáradoztak s óletök vége is közel egy időre esik. Egy sajkán evez­tek, egy volt sorsok, életrajzok is összefüződik. 1664-ben decz. 17-én S.-Patakon tartott részletes synodus az iskola e két tanára ellátása és jövedelmezéséről ekkép intézkedett: 1. „Legelsőben Pataki Scholának becsületes mesteri, Buzinkai Mihály és Pósoházi János uramék Esperes ur által újabban az Ecclesia nevével becsülettel marasztattak. Melyre Buzinkai uram magát reá aján­lotta úgy, hogy valamiben mostani jövedelme inelioráltatnók, ha csak egy disznóval is. Más az, hogyha a jövedelmek felől fennforgó contra- versiák nem decidaltatnak, többé azon jövedelemre meg nem marad. etc. 2. Kívánták ő kegyelmek, hogy a Rhédei ur ő Nsgától esz­tendőnként couferalt száz aranyat ő Kgylmek számára -fordítanák, hogy függőben ne lenne ő Kgylmek jövedelme, etc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom