Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882

17 önmunkásságot kifejtett tanuló számára. Ki kell jelentenem, nem tagadhatom el, hogy ezen dij oda Ítélése, igen sok gondot adott a tanári karnak. Évi magatokviselete azon zavarba hozott, hogy gaz­dagságunk és szegénységünk felett egyszerre kellett töprenkednünk. Nem lehetett elevenen nem érezni szegénységünket, tudván, hogy csak egyetlenegy ilynemű pályadij fölött rendelkezünk, midőn hétre volna szükség, hogy a minden tekintetben kimagasultakat meg­jutalmazzuk. Egyenlő minösültség mellett, a szűkös anyagi körül­mények elsőbbséggel bírván, az 50 frt Kis Tamás VII. g. oszt.- nak adatik. A többi hatot dicsérettel említjük meg. Ezek: Pap Imre, Tolnai Béla, Sántha Károly VIII. g. o. Szász Lajos, Kemény Pál br. V. o. Bömches Gyula, IV. o. II. A gr. Teleki 60 mf. (21 frt o. é.) pályadijra kivántatott: Adassék elé Erdélynek Magyarországhoz való viszonya Szt. István korától kezdve, különös tekintettel különválása és újból egyesülése körülményeire.“ Érkezett 1 pályamunka VI. sz. a. Jeligéje: „A porszemet, mely csak magában áll sat.“ Ámbár több fontos részletet mellőzött, vagy igen röviden érin­tett, nem használván fel kellőleg a könnyen hozzáférhető forráso­kat : mind a mellett az igyekezet és munkásságra való tekintetből a pályadij kiadatik. Szerző : Muzsnai Géza. III. K. t. mólt. dr. Antal László főgondnok ur által kitű­zött két drb. aranyra kivántatott: „Adassék elé a színképelemzés felfedezése, lényege, története, fejlődése, azon fontos eredményekkel együtt, melyeket az álló csillagok, s első sorban a nap termé­szeti viszonyainak kikutatására nézve előidézett.“ Érkezett 1 p. m. VIl. sz. a. Jeligéje: „A képzelet sebes szárnyú sas.“ sat. Ügyes összeállítás, helyes következtetés, elég gyakorolt irály és dicséretes igyekezet jutalmául a pályadij kiadatik. Szerzője: Bor­bély Sándor VIII. o. IV. A mélt. Kemény Domokos br. főgondnok ur által kitű­zött 25 frtból 12 frt 50 krra kivántatott a „Képzetes és kap­csolt mennyiségek elmélete Gausz elvei szerint, s azoknak síkban való előállításai.“ Érkezett 1. p. m. IV. sz. a. Jeligéje: „Nil non mortale“ sat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom