Református Kollégium, Marosvásárhely, 1882
53 November 26-án küldött a bíró (város v. főbíró) két lovas embert Enyedre mesterért, s ezek hat napot töltöttek Enyeden, inig a mester készülődött, exitust tartott; két lovat fogadtak a mester alá is: Enyedtől Herepéig 3 írton és Herepén újból más két lovat és egy embert 2 frt 7 dénáron. Enyedtől Vásárhelyig a költés 4 emberre és 4 lóra 1 frt 50 dénár. Mester uram 7 napig volt az egyházfi házánál és decz. 8-án régi szokás szerint a scholába a marosvásárhelyi ev. ref. ekklózsia siminariumába — annak igazgatására s ifjúságának képezésére ünnepélyesen beköszöntött, *) de beszéde nem jegyeztetett be az anyakönyvbe, mint a Fogarasié, Az iskola népessége belépésekor volt 26, beíratott alatta 27. Két és fél évi „hasznos előmenettel folytatott“ szolgálat után nem lévén kedve tovább folytatni az iskolai rektorságot, lemondott s ügyét az isteni gondviselésre bizván nyugodt reménynyel várta papságra hivatását. 26. Felfallisi József, 1391. jun. 14 — 1692. martins 6. 1G£6_87 körül a Bethlen Miklós nagyobb fia, Mihály mellett volt nevelő* 2), azután pedig külföldre ment s a Franequerai egyetemen tanult, és 1689-ben bölcseleti vitatkozást tartott Herrn. Alex. Roel theol. és philoz. dr. elnöksége alatt—az istennek velünk született eszméjéről (de innata dei idea) s ezen disputatióját Bethlen Miklósnak, az erdélyi ref. egyházak gondnokának és az ő kegyurának szentelte3). Ugyanakkor üdvözlőverset irt Diósi Andráshoz is.4) Hazajövetele után Bethlen Miklósnál folytatta újból a nevelősóget, a városi tanácsnak 1691. május 19-én költ s Bethlen Miklóshoz Felfalusinak rektorságra bocsátása végett intézett e kérő levele szerint : „Tiszteletes tudós Felfalusi Józsefet ő kegyelme (B. M.) dicséretes tuuományu alumnusát becsületes emberek több egyéb vir- tusi között az tanitásban való dexteritással commendalván és azt is értvén egyszersmind, hogy az urfi ő kimé körül való munkáját ő kegyelménél (B. M.) tovább mostan continualni nem szükség, — mivel már az urfi ö kimé akadémiákra promovealtatott; az ecclesia ő kegyelmének (Felfalusinak) az schola igazgatásában való szolgála*) Egyh. Ívtár. 129—1688. sz. a. A beigtatási költség 9 írtra ment. *) Gr. Teleki Sándor levele 1750. Teleki levéltár. 3) Erdélyi János. S.-pataki fűzetek 1865. 281. 1. ■*) Teleki könyvtár. 156.b. k. sz. 1702-ben Dálnoki Benkö Mártonnak is irt üdvözlő verset, Florusáért gratulált.