Református Kollégium, Marosvásárhely, 1879

— 6 —

van a maga oka. Ugyan is korunk végtelen haladást tüntet föl, a tudományoknak a gyakorlati életre való alkalmazásában. Nem utazhatunk el Nyárádtőig; nem adhatjuk fel sürgönyünket a hírverőre; nem gyújthatjuk meg szivarunkat, a nélkül, hogy ez szüntelenül eszünkbe ne jusson. Korunk, ez az Edisonok kora, hogy úgy mondjam lebzsel a tudomány által teremtett gyakorlati elvekben, s ép azért nem csoda, ha bölcseleti iratok és napi lapok korunk oly olőhaladott voltát hirdetik, a mikor erős egyesekre már nincsen szükség, pótolván azokat a tömeg műveltségének összege. Nem csoda, ha általános a nézet, hogy ma mára Herkuleszek, Toldiak, Kinizsiek fölöslegesekké váltak; azok dolgát a magazin puska meg Uchácius-ágyu köny- nyü szerrel elvégzik. És mégis a dolog úgy áll, hogy a jellcmtelon emberre mitsem adunk, s csak a jellem az, a mi imponál, le és felfelé egyformán. Mindennap tapasztalhatjuk, hogy határozott jellemű emberek irányadólag hatnak környezetükre, midőn ez a náluknál talán élesebb elméjüeknek nem sikerül. Washington, Deák Ferencz nem lángeszök démoni hatalmánál, hanem márvány - kemény s kristály tiszta jellemük erejénél f ogva váltak koruk intézőivé. Igen,mert a jellem erő, az erő pedig valami fonsőbb, magasztosabb természetű. Miveltség, felvilágosodás, tudomány, azok az erős jellem kezében, a mi a hősében a kard. Azonban a hős, fegyver nélkül is még mindig ember. Huss János az égő máglyán, II. Károly Erdélyen keresztül bujdostában, Il-ik Rákóczy Ferencz rodostói magányában, az aradi vértanuk a bitófa alatt is emberek valáuak. Mit ér ellenben a kard, ha nincsen ember, ki kezébe fogja?

Egyik czél ennélfogva, melyre ez évben is törekednünk kell: a jellem megszerzése, roszabb esetben a jellem megszerzés nagy munkájának megkezdése. Ép oly igazán, mint szépen mondja Arany János:

„Legnagyobb czél pedig itt a földi létben, Ember lenni mindig, minden körülményben.“

Itt a kérdés második ága merül fel, t. i. mely úton kell ama czél felé haladnunk? A madár szárnyakkal kél